2015. júl 06.

Martosi csoda, mely öt napig tart

írta: Csonka Ákos
Martosi csoda, mely öt napig tart

A III. Martosi Szabadegyetem (MartFeszt) idén július 8-12. között kerül megrendezésre a martosi Feszty-parkban. A rendezvényt egy közösség, a felvidéki magyarság számára álmodták meg a fiatalok. Idei fő témája az önkormányzatiság. A rendezvény fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke.


A MartFeszt programjai három pilléren nyugszanak, mégpedig a jótékonykodáson, a közéletiségen és a szórakoztatáson. Az előadók közt a hazai és az összmagyar élet olyan kiemelt személyiségei szerepelnek, mint a Szabadság-díjas Böjte Csaba, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Jankovics Marcell vagy épp a friss Kossuth-díjas, Boráros Imre.

A szervezők megszólítottak továbbá olimpiai bajnokokat, világbajnok sportolókat, hazai labdarúgókat és szépségkirálynőket, mozicsillagokat és világutazókat is, így igazán gazdag program várja a látogatókat, melyben a szokás szerint terítékre kerülnek szülőföldünk legforróbb témái is.


Szórólap - Terjeszthető"Várható egy A. Szabó László által moderált oktatási fórum, egy gazdasági fórum Farkas Iván vezetésével, egy önigazgatási és önkormányzatisági fórum Őry Péterrel, egy külpolitikai fórum, melynek házigazdája Csáky Pál, és két nemzetpolitikai fórum, melyen jómagam képviselem közösségünket és pártunkat a házelnök, illetve a Kárpát-medencei magyar pártelnökök társaságában" - ajánlotta a programokat Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke.

Szombaton, július 11-én a MartFeszt Angyalai címmel a Kantha Dóra Alapítvány által szervezett jótékonysági délután valósul meg. Ennek védnöke Iveta Radičová volt miniszterelnök asszony.
További részletek a http://martfeszt.sk/  oldalon olvashatók.

A részletes program alább olvasható:

Szerda (július 8.)

09.00-12.00 ,,Jöttünk! Láttunk! Maradunk!”
Zászlófelvonás, sátorépítés, csapatalakítás és persze az elmaradhatatlan DZSEDÁJ buli!
Helyszín: Erdei előadótér

12.00 A III. Martosi Szabadegyetem megnyitója
Köszöntőt mond Gubík László főszervező, a Via Nova elnöke, Martos és a MartFeszt zászlaját felvonja Keszeg István, Martos polgármestere és Cziprusz Zoltán, a Via Nova alelnöke
Helyszín: Úszó színpad

12.15 Iskoláink jövője - szülőföldünk jövője
Oktatási fórum a hazai pedagógusokkal és a szakma képviselőivel
A vendégek a nemzetiségi iskolák színvonalas anyanyelvi oktatására irányuló petíció kezdeményezői és a tárgyalásokon résztvevő civil és politikai szervezetek képviselői lesznek: A. Szabó László (MKP), Bárdos Gyula
(Csemadok), Fibi Sándor (petíciós bizottság), Jókai Tibor (SZMPSZ), Mézes Rudolf (SZMSZSZ), Pék László (Felvidéki Tehetségsegítő Tanács).
Házigazda: Varga Tibor
Helyszín: Úszó színpad

14.00 Természetes régióink gazdasági felvirágoztatása, mint a hatékony külpolitika és nemzetstratégia záloga
Nemzetgazdasági fórum Szász Jenővel, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökével, Farkas Ivánnal, az MKP gazdasági és régió - fejlesztési alelnökével, Radetzky Jenővel, a Magyar Kereskedelmi és Ipari Kamara alelnökével és Kalmár Ferenc miniszteri biztossal.
Moderátor: Duray Miklós (Szövetség a Közös Célokért), Házigazda: Csonka Ákos
Helyszín: Úszó színpad

16.00 A III. Martosi Szabadegyetem fővédnöki fóruma
Beszélgetés Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével, Berényi Józseffel, az MKP elnökével és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral. Moderátor: Gubík László
Helyszín: Úszó színpad

19.00 Mécs László Emlékév
A győztes pályázatokból álló kiállítást megnyitja: Szász Jenő (NSKI)
Helyszín: Zsittnyan István Kultúrház

Koncertek
18.00 Muzsikás
Helyszín: Úszó színpad
19.00 Kicsi Hang
Helyszín: Erdei színpad
21.00 Rúzsa Magdi
Helyszín: Turul-színpad
23.00 Afterparty - Expired Passport és Török Ádám
Helyszín: Turul-színpad

Csütörtök (július 9.)

09.00 Felvidék, szeretlek! - "Környezettudatos MUFFok"
Ünneplőbe öltözünk és védjük a környezetünk. A tavalyi Martfeszten megalakult Magyar Ufók Felvidéki Frakciója. A természetvédelem jegyében újrahasznosított anyagokból készítenek ünnepi gúnyát a Martlakók. Az ufójelmezek versenyre kelnek, ígéretes díjak ellenében.
Helyszín: Erdei előadótér
celEB

12.00 Most én ugatok!
Magos Judittal, Magyarország legnépszerűbb magyar vizslájának gazdájával beszélgetnek könyvének sikeréről, a felelős kutyatartásról, és persze a házi kedvenc celEB által okozott örömökről. Gazdáját elkíséri Demény, a könyv főszereplője is.
Beszélgetőtárs: Varga Henrietta
Helyszín: Színpad-udvar

13.00 Légy résen! Fiatalok az adósrabszolgaság csapdájában.
A magyarok lakta települések és a KKV-k fejlesztésének aktualitásai. Kincses Felvidék: Rövid értekezés a külhoni magyar értéktárról
A fórum első felében Horecsnyík Melinda közgazdász tart előadást a nem banki hitelek buktatóiról és a fiatal munkavállalók eladósodásának megakadályozásáról.
A fórum második részében Vitárius Lajos, a Dél-Szlovákiai Közgazdászok Közösségének elnöke ad elő a KKV szektor fejlesztésének meghatározó szerepéről a 2014-2020-as uniós programozási ciklusban.
A fórum végén Varga Péter, a Gazda PT elnöke és Huszár László, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet elnöke megnyitják a Hungarikum udvart a Feszty-parkban.
A fórum házigazdája: Samu István
Helyszín: Erdei színpad

14.00 Kezdj okosan!

Fiatalok Közép-Európa vállalkozói környezetében
Kerekasztal-beszélgetés Kovács Patrikkal, a JEUNE elnökével, Szolnoki Szabolccsal, a SMART Pont Hálózat vezetőjével, Gulyás Tiborral a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával és Jusko Tamással a Via Nova Gazdasági Kabinetének elnökével.
Házigazda: Iván Tamás
Helyszín: Színpad udvar

Kiss Virág

15.00 Meghódította a világot
A vendég Kiss Virág fitneszmodell, aki küzdelmeiről, világversenyeken elért sikereiről és az egészséges életmód titkairól mesél.
Beszélgetőtárs: Pócsik József
Helyszín: Erdei előadótér

Lukács Csaba és Tóásó Előd

16.00 Dikta-túrák
Közönségtalálkozó a Bolíviából szabadult Tóásó Előddel és Lukács Csaba újságíróval
Házigazda: Méry János
Helyszín: Színpad-udvar

Balog Tibi

17.30 ARGO 2
Filmvetítés és közönségtalálkozó a film alkotóival és szereplőivel
A közönségtalálkozó moderátorai: Finta Gergely és Samu István
Helyszín: Zsittnyan István Kultúrház


Koncertek
20.00 Demjén Ferenc
Demjén Ferenc

Helyszín: Turul-színpad

22.30 Kerekes Band

Helyszín: Turul-színpad

22.30 Afterparty - Firkin
Helyszín: Erdei színpad

Péntek (július 10.)

8.00-11.00 Adj vért és ments életet!
Helyszín: Véradás a Zsittnyan István Kultúrházban

09.00 Felvidék, szeretlek! - "MartJátékok határok nélkül"
Felvidék, szeretlek! kvíz az elmédnek, Martolimpia a testednek.
Helyszín: Erdei előadótér

10.00-18.00 Civil információs nap
A Szövetség a Közös Célokért vendégei a Komárom-Esztergom megyei és Győr-Moson-Sopron megyei Civil Információs Centrumok (CIC) vezetői. Céljuk a felvidéki magyar szervezetek tájékoztatása a Nemzeti Együttműködési Alap és a Visegrádi Alap pályázati lehetőségeiről.
Helyszín: SZAKC-asztal

12.00 Egy futballfüggő naplójából
Gazdag József jegyzetei, riportjai és futballpublicisztikai munkái alapján megírt könyvének bemutatója
Beszélgetőtárs: Farkas Attila
Helyszín: Erdei színpad

13.00 Erdélyország az én hazám
Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese és Medvigy Endre irodalomkutató beszélgetése Nyirő József hagyatékáról és a transzilvanizmus gondolatáról
Házigazda: Varga Tibor
Helyszín: Színpad-udvar
Kukkónia

14.00 Kukkónia
Beszélgetés Csallóköz értékeiről és a születőben lévő csallóközi márkáról Világi Oszkárral, a Slovnaft vezérigazgatójával
Moderátor: Horony Ákos
Helyszín: Erdei előadótér

15.00 A háború árnyékában
Kerekasztal-beszélgetés az ukrajnai válságról, a kárpátaljai magyarság helyzetéről és az Európát fenyegető civilizációs válságról Nógrádi György biztonságpolitikai szakértővel, Brenzovics László ukrajnai parlamenti képviselővel, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége (KMKSZ) elnökével és Németh Szilárd parlamenti képviselővel, a nemzetbiztonsági bizottság alelnökével
Moderátor: Cziprusz Zoltán
Helyszín: Színpad-udvar

17.00 Fellép a vezekényi Görbe Tükör Színjátszó Csoport
Bemutatják "Csakárenyi történetek" c. előadásukat.
Helyszín: Erdei előadótér

14.00 - 18.00 A gyermekmosoly örökre szóló műremek
Kézműves-foglalkozások és játékok a legkisebbek részére
Helyszín: Gyereksarok

Koncertek
19.00 Zorall
Helyszín: Turul-színpad
21.30 Tankcsapda
Helyszín: Turul-színpad
23.30 Afterparty: Zsapka-Emmer Duó
Helyszín: Erdei színpad

Szombat (július 11.)

09.00 Felvidék, szeretlek!
Vetélkedők és játékok a Felvidék Rádióval
Helyszín: Erdei előadótér

09.00-12.00,,MartiLagzi"
Itt az idő, hogy kimondd a boldogító IGEN-t. Az első Martosi szabadegyetemen megköttetett az első martosi házasság . Roli és Angelika martosi frigyéből ma már egy aranyos magyar gyermek mosolyog. Ennek szellemében a Felvidék Rádió lakodalmas napot tart. Lesz menyasszonyi ruha verseny, menyecske tánc, no meg hajnalig tartó mulatság!
Helyszín: Erdei előadótér

10.00 Szállj csónakba!
Vizes vetélkedők és csónakázás
Helyszín: a Nyitra holtágán

12.00 Titkok nyomában
70 éve kísért a pozsonyligetfalui tragédia. Dunajszky Géza felvidéki író előadása.
Moderátor: Ilko Zoltán
Helyszín: Színpad-udvar

13.00 Asszimilált világ. Változatok a hontalanságra
Bauer Béla, a Századvég vezető kutatójának előadása a Kárpát-medencei ifjúságkutatás eredményeiről.
Moderátor: Agócs Gergely
Helyszín: Színpad-udvar

14.00 Születőben a Felvidék-márka
A vendégek a Felvidék Szépe szépségverseny szépségkirálynője, Balog Viktória és a szépségverseny egyik udvarhölgye, Szabó Bianka, valamint a Felviszék Szépe főszervezője, Václav Tamás. A Felvidéki Labdarúgó Válogatott sikereiről a csapatkapitány, Novota Zoltán, illetve Varga Péter és Nagy Dávid,
a Felvidéki Labdarúgó Egyesület vezetői számolnak be.
Moderátor: Iván Tamás, a Felvidéki Labdarúgó Bajnokság főszervezője
Helyszín: Színpad-udvar

Martfeszt angyalai

14.00 – 18.00 Jótékonysági délután a Kantha Dóra Alapítvánnyal
A MartFeszt Angyalai

14.00 - 14.30 Megnyitó - A KANTHA DÓRA ALAPÍTVÁNY bemutatása és tevékenységének ismertetése Iveta Radičová exminiszter köszöntője Horváth Ferenc, békenagykövet, az Egyetemes Béke Szövetségének köszöntője.
14.30 - 15.10 Vadkerti Imre (Jimmy) és zenekara.
15.10 - 15.40 Élet a daganatos betegség után. Kovácsné, Thurzó Gabriella, a PROVITEX – Rák és immunbetegség kutató Kft tulajdonosa és ügyvezetője előadása.
15.40 - 15.55 Zsapka quartet koncertje Zsapka Attila, Zsapka Tina, M. Zsapka Mónika, Zsapka Zsolt.
15.55 - 16.10 Beszélgetés daganatos betegséggel küzdő gyermekekkel, a betegségből kigyógyult:
16.10 - 16.20 Mészáros Tamás énekel.
16.20 - 16.35 Az Onkológia és a Hematológia szerepe a gyógyításban MUDr. Ekshmidt Gabriella előadása.
16.35 - 17.05 Last Blues Band – LBB együttes.
17.05 - 17.25 A civilizációs betegségek gyógyítása fokhagyma kivonatokkal Krommel Ferenc a Globcom Rt. igazgatója és a O3 polgári társulás elnökének előadása.
17.25 - 17.50 DJ Szemi & Sipos Dávid (DJ and Sax).
17.50 - 18.00 Zárszó.

A MartFeszt Angyalai délután műsorában további gyermekprogramok, kézműves-foglalkozások, arcfestés, bohócműsor, ugrálóvárazás szerepel, melyek mellett állandó gyermekfelügyelet biztosított.
A MartFeszt angyalai fővédnöke Iveta Radičová egykori miniszterelnök asszony, védnöke Mészáros Péter békenagykövet, az Egyetemes Béke Szövetségének elnöke.
Helyszín: Úszó színpad

15.00 Hit és hűség
A vendég Boráros Imre Kossuth-díjas színművész és Csáky Pál, az MKP EP-képviselője
Házigazda: Nagy Dávid
Helyszín: Színpad-udvar

Európai kerekasztal

16.00 „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség" - Kárpát-medencei kerekasztal
Nemzetpolitikai fórum Nemzetpolitikai fórum Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárral, valamint Kelemen Hunor (RMDSZ), Pásztor István (VMSZ) és Berényi József (MKP)
pártelnökökkel
Moderátor: Cziprusz Zoltán
Helyszín: Erdei előadótér

18.00 Borra magyar! Randevú a magyar borral és borkultúrával
Borkóstolóval összekötött előadás a H&V Pinczészet, Muzsla és az ugyancsak muzslai Zalaba Pincészet boraival.
Előadók: Mészáros Henrietta és Csákvári Viktor, valamint Zalaba József és Zalaba Dávid.
Házigazda: Nagy György
Helyszín: Színpad-udvar

Koncertek
20.00 Nagy Feró és a Beatrice
Helyszín: Turul-színpad
22.00 Deák Bill Gyula
Helyszín: Turul-színpad
24.00 Afterparty LGT EMLÉKZENEKAR
Helyszín: Turul-színpad

Vasárnap (július 12.)

09.00 Felvidék, szeretlek! - ,,Mert adni jó!"
Adománygyűjtés a Kantha Dóra Alapítványnak és kupakgyűjtés a beteg gyermekek javára
Helyszín: Erdei előadótér

10.00 Istentisztelet a református templomban

Gubík Ági1

12.00 Az év sorozatszínésznője
Beszélgetés Gubík Ági színésznővel
Beszélgetőtárs: Bózsing Katalin és Fodor Enikő
Helyszín: Színpad-udvar


13.00 Szerelmes Kárpát-medence
A fórum vendégei Jankovics Marcell és Duray Miklós lesznek.
Házigazda: Gubík László és Katona István
Helyszín: Erdei előadótér


14.00 A szabadegyetem zárófóruma
Beszélgetés régióink és közösségünk önkormányzati koncepciójának megvalósítási lehetőségeiről
Vendégek: Őry Péter, Horony Ákos és Mihók Gábor
Moderátor: Samu István
Helyszín: Színpad-udvar

14.00 - 18.00 A gyermekmosoly örökre szóló műremek

Böjte Csaba
Kézműves-foglalkozások és játékok a legkisebbek részére
Helyszín: Gyereksarok

15.30 „A szeretetből vállalt küzdelem szül meg bennünket"
Tábori mise és beszélgetés Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel
Házigazda: Ilko Zoltán
Helyszín: Turul -színpad

Ismerős Arcok

Koncertek
18.00 Balkan Fanatik
Helyszín: Turul-színpad

20.30 Ismerős Arcok
Helyszín: Turul-színpad

22.00 Afterparty DJ Batyi
Helyszín: Erdei színpad

Szólj hozzá