2016. már 01.

A fiatalok forradalma

írta: Csonka Ákos
A fiatalok forradalma

Nagy fába vágja a fejszéjét az, aki ma politizálásra szánja el magát. A mostani értelmiségi fiatal generációnak viszont mégis erkölcsi kötelessége ezt felelősségteljesen vállalni. Nap mint nap láthatjuk, hogy bajban vannak a munkát kereső fiatalok, mivel olyan méretű a piaci telítettség. Még annak ellenére is, hogy egy jelentős részük (túl nagy részük) már külföldön keresi mindennapi betevőjét, de aki el is tud itthon helyezkedni, jó eséllyel olyan megalázó körülmények közt s alacsony bérezés mellett, hogy abból alig lehet önellátni, nem hogy családot alapítani.

59627.png
Ilyen helyzetben igencsak megmosolyogtató, sőt sokkal inkább dühítő, hogy egyes politikusok 25 évnyi parlamenti ücsörgés után akarnak éppen Most segíteni. Jogosan merülhet fel a kérdés: mit csináltak eddig??? Úgy vélem, az ilyen kiüresedett kampányígéretekkel csak saját 25 éves időszakukról állítanak ki egy igencsak csúfos bizonyítványt. Eljött hát a fiatalok forradalmának ideje, hogy tisztelettel megköszönjék a semmit eme uraknak, és átvegyék a stafétát.

Aki 25 év után is ilyen görcsös megszállottsággal ragaszkodik a hatalomhoz, sőt hogy kormányra kerülhessen kész akár további megalkuvásokba bocsátkozni, nem érdekelve, hogy mi lesz annak következménye, arra meglehetősen nehéz szavakat találni. De talán nem is kell, egyszerűen csak be kell sétálni március 5-én a szavazóhelyiségekbe, és végrehajtani a fülkeforradalmat.

A Via Nova fiataljai a tettek útján járva jövőt képviselik az MKP közösségi összefogás listáján, mely felismerve a haladás szelét igencsak megfiatalodott és frissebb, üdébb lett. Eddig sem vártunk az ukázokra, hanem meggyőződésből tettük a dolgunkat. Közösséget építve, igyekszünk konkrétan cselekedni és élhetőbbé tenni a magunk szintjén a szülőföldünket, mely nem olcsó ígéret, hanem kézzel fogható bizonyíték.

Ideje szintet lépni és végrehajtani a generációváltást!

Csonka Ákos

yixc_1.jpg

Szólj hozzá