Zselíz, a színek városa
Illusztrációs felvétel. Fotó: Magát Róbert
Az esetlegesen fennmaradó stílusjegyeket – néhány kivételtől eltekintve – az idő vasfoga, illetve a lakosság tüntette el szép lassan. Ehelyett épültek hatalmas paneltömbök, betonkockák, ormótlanságok, vagy éppen ellenkezőleg, nem épült semmi, s a város közepén lebontott lakónegyed helyén tátongó üresség maradt.
Olyan, amilyen, de mégiscsak a miénk, s szép lassan megszokta a szemünk a látványt, persze titkon mindig is irigyeltük más hasonló városkák pofás arculatkoncepcióját. Egyébiránt más sem jár sokkal különb cipőben ebben az országban, gondoljunk csak a fővárosra, Pozsonyra, amely évtizedekig főépítész nélkül tengődött, s így igencsak furcsa kompozíciót alkotnak egymás mellett a monarchista, szocreál és új tervezésű, modern épületek.
Ámbátor városrendezési tervvel minden településnek rendelkeznie kell, és ez alól nem képez kivételt Zselíz sem, de – mint megtudtuk – az sajnos nem tér ki részleteiben mindenre. Többek között nem szabja meg az épületek színét. Ebből kifolyólag pedig mindenki olyanra mázolja házának falát, amilyenre csak akarja. Így vált papagájszínűvé – az amúgy sem túl impozáns – „kínai negyed”, és így pompázik rikítós zöldtől az indigókéken keresztül a törtrózsaszínig a szivárvány minden színében a főutca…
Illusztrációs felvétel. Fotó: Magát Róbert
Ezt tapasztalva akaratlanul is Kosztolányi Dezső varázslatos verse, a Mostan színes tintákról álmodom sejlett fel bennem, ami azért kissé különös érzés egy város vizualitásának vonatkozásában. Persze vitán felüli, hogy a szürkeségnél szebb a színesség, ám összhatását tekintve nem hinném, hogy sokkal előrébb vagyunk a kulturált városképet illetően…
Megjelent a Felvidék.Ma portálon