A kezdetek 

65 év egy ember életében hosszú idő, ám a történelem mezsgyéjén csak egy pillanat. Az ember a napi eseményeket a saját bőrén érzi, melyek viszont nem ösztönösen alakulnak ki, hanem köztük ok-okozati összefüggések állnak. Ezek lehettek azok az okok, amelyek akkor, és azóta is alakítják a Csemadok múltját? Szüleink, meg nagyszüleink már akkor tudták, hogy a II. világháborúban vesztesek leszünk, mégis váratlanul érték őket a háború utáni politikai fejlemények.

Rögtön kollektív háborús bűnösök lettünk, és megjelent a zsigeri nacionalizmus, a reszlovakizálás beindítása, a kitelepítések, a lakosságcsere. Sokak köpönyegforgatása felülírt minden erkölcsösséget és emberi humanizmust. Ebből a csapássorozatból egy is sok lett volna. De nézzük meg a következményeiben a reszlovakizálást! 135 317 magyar családfő írta alá a nyilatkozatot, aminek alapján családjának minden tagja szlovák nemzetiségűvé vált, összesen 362 679 személy. Tehát az itteni magyarságnak több mint a fele. Az alakuló Csemadok tehát csak a magyarok kisebb felére számíthatott, mert a reszlovakizáltak nem léphettek be.

Ekkor nem csak az elkobzott javak, de a lelkek is romokban hevertek. 1948. februárjában Beneš már teljesen kiesett a hatalomból, s nem fokozódott tovább magyarságunk kálváriája. Mindenki várta az újabb fejleményeket, melyek 1949 tavaszán be is következtek.

A CSKP kezdeményezésére március 5-én létrehozták a Csemadokot. Három év után belátta az ország vezetése politikájának tragikus következményeit? Sajnos nem! Nem bocsánatkérésről, nem jóvátételről, s nem az elkövetett bűnök beismeréséről volt szó, hanem sokkal szélesebb politikai összefüggések hatottak a változás mellett.

A Jaltai konferencia hiába osztotta fel a győztesek között a befolyásos övezeteket, a volt szövetségesekből csakhamar ellenségek váltak. Sztálin nem engedhette meg vazallusainak, hogy terveit holmi csehszlovákiai gondok hátráltassák.

A hazai politikai események lassan teret adtak a csehországi kitelepítettek hazatérésére, s elkezdődhetett a sebek gyógyítgatása. Legsürgetőbb feladatnak a gazdaságilag tönkretett családok és egyéni életek konszolidálása mutatkozott, hogy a szétzilált emberi közösségeket újjá lehessen formálni. Erre egy kulturális egyesület látszott a legalkalmasabbnak.

Az elsők, a kultúráért rajongók tudták, érezték, hogy a kultúra építése közösségépítés is. A politikai hatalom is tervezte, hogy egy kulturális tömörülés kielégítheti a magyarok minimális igényeit.
Kik voltak azok, akik abban a hektikus korban vállalták a bátor kiállást? Essen szó most róluk is, név szerint!

Amikor 1949. március 5-én Pozsonyban megalakult a Csemadok, Zselízről ketten képviselték magukat: Gubricza Sándor és Hegedűs János. Tagtoborzás után 1949. augusztusában szervezetünk 60 taggal a magyar alapiskola tornatermében alakult meg. A vezetőség elnöke Hegedűs János lett, alelnöke: id. Csanaky Károly, titkár: Gubricza Sándor, vezetőségi tagok: Molnár Sándor, Tóth Mihály és Melczer Ferenc.

A színjátszás Zselízen annyira népszerű volt, hogy meg sem várták a Csemadok megalakulását, mert a téglagyári munkások színre vitték a Kézfogó című színművet. Az új vezetőség is ebbe az irányba haladt. Egymás után került bemutatásra a Borbíró, a Revizor, a Sári bíró, az Ingyenélők és a Piros sapkás lány. A kezdet megszállottsága mindenkit magával ragadott, holott az ’50-es évek zselízi színjátszása nem sokban különbözött a Déryné társulat 19. század elejének munkájától. Még a körülmények is azonosak voltak, hiszen 1952-ben még nem volt kultúrhelyisége a településnek, ezért a színpad és a nézőtér a téglagyári sopa volt.

 A szereplők ekkor nem csak a szerepüket tanulták, de segítettek a színpad, a kulisszák és az ülőhelyek elkészítésében is. Itt vetődött fel egy szabadtéri színpad felépítésének gondolata. Az 50-es évek második felében folytatódott a színművek bemutatása. Lovicsek Béla: Húsz év után c. darab szereplői között találjuk: Göbő Lajost, Tamás Jolánt, Mede Istvánt, Gulis Vilmost, Tóth Attilát, Rotyík Máriát, Szalai Ernőt és Szalai Andrást. Rendezője: Gerő János volt. A 60-as években jelentkezik az iskolai színjátszás. Gerő János rendezésébensikerrel adják elő a Pál-utcai fiúkat. A színjátszók legnagyobb sikerüket 1963-ban érték el.

A színjátszás, népművészeti fesztivál

A zselízi alapszervezet visszakapta azt a támogatást, amelyet a Csemadok a magyar iskolák létrehozásában nyújtott. Abban az időben alig száz magyar tanító maradt, s óriási lett a tanítóhiány. A Csemadok tájékoztatásának hatására 1951-ben több mint 35 ezer gyereket írattak át a szüleik szlovákból magyar iskolákba. A Csemadok indította be az átképzési tanfolyamokat. A ’70-es évek elején új szórakozási forma indult, megalakul az esztrád csoport.

A ’70-es évek második felében a színjátszók még bemutatták Lovicsek Béla Ezüstlakodalmát és Carlo Goldoni: Két úr szolgáját. Lassan új szórakozási és művelődési formák kezdtek meghonosodni, ezért az öntevékeny színjátszás kezdett háttérbe szorulni. 1988-ban még nagy sikere volt a szabadtéri színháznak, melyben hivatásosak és helyiek is szerepeltek. Pár évvel ezelőtt egy kis csoport kacérkodott egy színmű bemutatásával, de előadásig nem jutottak sajnos…

A színes színházi esték korában közkedveltté váltak a dalos és a táncos programok. 1953-tól rendszeresítették a nótaesteket és a „Szív küldi szívnek szívesen” nevű műsorosa összejöveteleket. Énekesek, akiket mindenki ismert és szeretett Bog János, Mezőlaky Tibor, Szalma István, Szalai Irén, Kalász Ernő, Polák István, később Szántó József, Mokos Ernő, Kalász Ernőné, Erdélyi Irma, Kántor József, Csikós Mária és mások. Fellépéseikkel nemcsak jó hangulatot tudtak teremteni, de segítettek, a napi gondok feldolgozásában is. A ’70-es évek közepén szervezetnek volt színjátszó, esztrád és tánccsoportja, valamint egy állandó zenekara is.

A kezdeti lelkesedés hozta létre a tánccsoportot is. Nagy Aurélné vezetése alatt a csoport szépen fejlődött, s az ’50-es évek második felében már országos hírnévre tett szert. A távozásával a csoporttól a ’60-as években már nem hallatott magáról. Pozsár Erzsébet csak 1972-ben szervezte újjá az ifjúsági tánccsoportot. Sikeres fellépések után újabb szünet állt be. Búra István 1981-ben sikerrel kezdi a csoport vezetését. Irányításával, még abban az évben felléptek a járási táncünnepélyen Ipolyszakálloson és vámosladányi ünnepségeken. A csoport három év múlva ismét új vezetőt kapott, Diószegi József koreográfust. A táncmozgalom fénykorát a Kincsőnek köszönhetjük. A Juhász házaspár szakmailag nagyon jó munkát végzett, melynek eredménye a hazai és külföldi elismerés. A Csemadok eleinte anyagilag is támogatta a Kincsőt, de később önálló polgári társulássá alakult. Amikor a zselízi alapszervezet a hagyományos értékekre támaszkodott mindig virágzott a kulturális élet. Városunk ezért elválaszthatatlan a népművészeti fesztiváloktól. A Csemadok központi irodája a Strážnice-i országos dal- és táncünnepély mintájára szeretett volna rendezni egy hasonlót. Az első seregszemlére a losonci kultúrházban került sor 1956. december 30-án még közönség nélkül. A II. Országos Dal- és Táncünnepély már az Esterházy/Schubert-parkhoz kötődik. Ennek óriási sikere lett, hisz 14 ezer néző követte végig. A fesztiválokon mindig megjelentek a Csemadok legfőbb vezetői, sőt 1957-ben az SZLKP titkára, Bacílek is beszédet mondott. Mai viszonyok között az ilyen gesztus szinte elképzelhetetlen. A fesztiválok neve is többször változott:

– Országos Dal- és Táncfesztivál 1956–1969
– Országos Népművészeti Fesztivál 1970-1993
– Nemzetközi Kulturális Fesztivál 1994-1997

Sajnos, ma már a fesztiváloknak csak a mítosza él. De idén az 50. évfordulóra újra visszaköltözik Zselízre a hajdan rangos esemény.

A a klubmozgalom, a kórus és a Szabadtéri Színház időszaka

A ’70-es években új művelődési forma keletkezett: a klubmozgalom. Akkor az emberek már számos országos hírű személyiséget ismertek meg a tömegtájékoztatás útján.

Meghívtunk:
– sportolókat: Buzánszky Jenőt, Hidegkuti Nándor, Palotai Károlyt, Szepesi Györgyöt, Vitray Tamást, 
– kutatókat: Czeizel Endre – orvosgenetikus, Pintér István – geofizikus, Pataky Ferenc – fejszámoló
– színészeket: Antal Imre, Sugár András, Boráros Imre, Keres Emil, Galgóczy Imre, 
– írókat: Grendel Lajos, Zalabai Zsigmond, Vas Lajos, Turczel Lajos, Ordódy Katalin, Emil Boleslav Lukáč, Ozsvald Árpád, Dávid Teréz stb. 
– történészeket: László Gyulát, Raffay Ernőt, Vadkerti Katalint, Szarka Lászlót, Püspöki Nagy Péter stb.
– de sikeres volt az Omega együttes tagjaival való találkozó is

Az irodalom népszerűsítést jól szolgálták az író-olvasó találkozók, meg az irodalmi évfordulók műsorai (pl. Madách Imréről, Ady Endréről) és emlékezetes estünk volt Csontos Vilmossal is, melyet 200 jelenlévő hallgatott figyelemmel. Ezeken a találkozókon a szlovákiai magyar irodalom majdnem minden jeles képviselője megfordult Zselízen. A krónika szerint a találkozókat Sípos tanár úr szervezte.

Zselíz a múltban is bővelkedett jó hangú nótafákkal. 1982-ben jött el az a korszak, amikor Horváth Géza kezdeményezésére megalakult – a létszámában már akkor is népes – kórus. A rendszeres próbák átütő sikert hoztak Ipolyszakálloson, Zselízen, Kétyen és Léván, s a következő évben mentek már külföldre is – pl. Sopronhorpácsra. Az énekkar megalakulásának 5. évfordulóján a 200 fellépő énekest 400 néző hallgatta. A 10. évfordulón felvette a Franz Schubert Vegyeskar nevet. Volt időszak, amikor évente 10-15 alkalommal adott koncertet, de 1990-ben ez elérte a 21-et. Az énekkar időközben polgári társulássá alakult.

A város kulturális életében jelentős volt az 1988-89-es időszak. 1988 nyarán Gálán Géza kezdeményezéséből megalakult Zselízen a Szabadtéri Színház, amelyet a korabeli plakátokon is hirdettek: „A Szabadtéri Színház nyári játék, nyílt fórum és vásár. Az alkotó, a teremtő, a termelő ember s a közönség találkozója Zselízen. Jöjjön el mindenki, aki szívesen bemutatja és felkínálja saját alkotásait, vagy munkájának legkülönfélébb termékeit, s akinek tevékenysége, teremtményeinek értékesítése eddig kívül rekedt a szervezett kereteken és formákon. Jöjjön el az, aki érdekesen akarja eltölteni július utolsó hétvégéjét!”

Így 1988. július 29-31. a zselízi szabadtéri színpadon háromszor mutatták be Móricz Zsigmond: Úri muri c. színművét. A szervezőmunkát a Csemadok alapszervezete végezte Farkas István elnök vezetésével. A színmű rendezője és főszereplője Gálán Géza volt. Olyan kiváló színészek szerepeltek a műben, mint Keres Emil Kossuth-díjas, Medgyesi Mária Jászai-díjas, Csombor Teréz, Balogh Márton Magyarországról, és a hazai színészek közül: Boráros Imre, Varga Tibor, Mokos Attila, Bocsárszky Attila, további zselizi szereplők: Csenky Dezső, Tóth Béla, Urbán Zsolt, Bod’a János, Csicsman Diana, Géczi Ildikó, Horváth Csaba, Javorka János, Juhász Éva, Lázok Piroska, Lenthár Sándor, Markolt Mária, Mokos Ernő, Molnár Lajos, Nagy Aurél, Nyustyin Andrea, Polák István, Pozsár Sándor, Szálai Irén, Szalay Gábor, Szalay Zsolt, Szántó József, Kántor János.

A Szabadtéri Színház híre elterjedt Ágcsernyőtől Pozsonyig, és mozgósította a felvidéki magyarsági kultúrát és a szabad fórumot kedvelő közönségét. A nagyszerű előadás sikerét bizonyítja, hogy mind a három napon megtelt a szabadtéri színpad nézőtere, naponta 3500-4000 néző tekintette meg az Úri muri előadását. A rendezvényt olyan kiváló előadóművészek gazdagították, mint Zorán, Presser Gábor, Feledy Péter.

A következő évben a zselízi Szabadtéri Színház nagy sikerrel mutatta be „A piros bugyelláris” c. színművet, melynek rendezője ismét Gálán Géza volt. Egyben sor került a Ki mit tud? és a Miss Amfiteátrum versenyre is. Ez utóbbi győztese a helyi 17 éves Merva Laura lett, aki egy hetes üdülést nyert az NSZK-ban.

A a ’89 utáni új világ

Az 1989-es év is békésen indult. Ünnepi taggyűléssel emlékeztünk meg szervezetünk megalakulásának 40. évfordulójáról. Közben folytak a tervezett író-olvasó találkozók (Gál Sándor, Gimesi Gy.), illetve a készülődés a nyári művelődési táborra. A várt Szabadtéri Színház azonban elmaradt, pedig az előző évben tömegeket mozgatott meg. A Novemberi politikai események egész Közép-Európát forrongásba hozta. Karácsonyra már adományok gyűjtésével segítettünk erdélyi testvéreinket. A következő hónapokban már éreztük, hogy előttünk is kinyílik a tér. Első célnak a Csemadok szákház kialakítását tűztük ki célnak. A város vezetése elismerte igényünket, s a Sacher-házat utalta át a Csemadoknak. Az épület átalakításán 125 tagunk fáradozott, és 767 órát dolgozott le társadalmi munkában. Felhívással fordultunk tagságunkhoz, melyben anyagi segítséget kértünk. A számlára 112 személy 15 380 Kčs-t küldött. Sajnos, szervezetünkben ekkor jelentkeztek az első gazdasági gondok. Anyagiak hiányában nem tudtuk a várostól a Sacher-házat megvenni, ezért az Illyés Alapítványhoz fordultunk, aki 700 000 forinttal járult hozzá az ingatlan megvásárlásához.

Az időközben megérkezett pénzből megvettük a székházat, melyet Belák László az átalakítás után térítésmentesen festett ki. 1990-től már minden évben szabadon ünnepelhettük meg március idusát, sőt 1994-ben emléktáblát avattunk az 1919. március 23-ai tüntetés áldozatainak emlékére. Az 1998-as év legszebb eseménye az 1948/49-es emlékmű felavatása volt a Művelődési Otthon előtt, ahol Csáky Pál tartotta az ünnepi beszédet. Ebben az időben aztán arra lettünk figyelmesek, hogy elkezdett csökkenni a tagságunk, pedig 13 évvel korábban még 870-en taggal a legnépesebb és a legkreatívabb alapszervezetek közé tartoztunk országos szinten is. Kulturális tevékenységünk közben azért csökkent, mert energiánk nagyobb részét a székház bővítésének tervezése, építése és annak anyagi bebiztosítása kötötte le. Időbe telt míg a pályázati formákat elsajátítottuk. Egyértelmű lett, hogy a székházat bővíteni kell egy új közösségi helységgel. Támogatásért az Illyés Közalapítványhoz, a Kulturális Örökség Minisztériumához fordultunk. Ahol ismét sikerrel jártunk, előzőtől 991 ezer Ft, utóbbitól pedig 11 860 korona érkezett. Ebből 2004 őszén megkezdődött az első szoba vakolása. A következő év nyarán pedig az új szárny építése. 2006-ban tető alá került az újonnan épített rész. Hála és köszönet jár a vezetőségnek, hiszen 2002-2011 között csak hölgyek töltötték be az elnöki tisztséget. 2011-ben aztán Melczer Gábor került a szervezet élére.

Menedzseri munkastílusával újabb lendületet vett a székház építése. Az önkéntes tagok jó iramban betonoztak, az ablakok beállításánál segédkeztek, ott voltak a terem belső és külső vakolásánál meg a mosdók beépítésénél. A villany és a fűtés szerelése még nagyobb szakértelmet kívánt. A várható kiadásokra két alkalommal téglajegyeket adtunk ki, és támogatásért pályáztunk a Bethlen Gábor Alapítványhoz és a Rákóczi Szövetséghez.

Az új terem elkészültének köszönhetően új programok foganatosodtak meg: pl. disznóölés, majális, anyák napja, augusztus 20-a, emlékest az aradi vértanúkról, 1956-ról, a versbarátok találkozói, Irodalmi Kávéház, valamint a szilveszteri szórakozások, de a sor még nagyon hosszasan folytatható lenne.

„A tudat határozza meg a létet.”

Gunyics János visszaemlékezésit a Csemadok zselízi alapszervezetének 66 évéről cikksorozatunkban adtuk közre. Az alábbiakban ennek közöljük az utolsó részét:

A Csemadok zselízi alapszervezete mindig is az országosan aktív szervezetek közé tartozott. Összesítve a 6 év kulturális eseményeit pl. a ’70-es években találnánk olyan hónapot is, mely vetekedhetne egy profi intézmény tevékenységével, mely utat a mostani generáció is hűségesen követ.

A mindenkori programok megszervezése mindig zömmel az elnökökre hárultak. Bár sok esetben szakmai képzettségük nem volt ilyen téren, de lelki elkötelezettségük, rendíthetetlen akaratuk és tapasztalatuk annál több. Ezért mindenképp fontos kiemelni szerepüket és emléket állítani áldozatos munkájuknak. A 66 év alatt 12 elnök irányította az alapszervezet, név szerint:

Az első helyi elnök Hegedűs János volt, aki 15 évig töltötte be tisztségét 1949-1964 között.
2. Andruszka Lajos 1964-1965
3. Hikkel Géza 1965-1973 (8 év)
4. Ábel Gábor 1973-1982 (9 év)
5. Farkas István 1982-2002 (20 év)
6. Morauszky Mária 2002-2004
7. Mészáros Zsuzsanna 2004-2006
8. Palík Klára 2006
9. Mészáros Zsuzsanna 2006-2009
10. Mézes/Kalló Ágnes 2009-2011
11. Melczer Gábor 2011-2014
12. Batár Péter 2014 óta

Számtalan esemény, személy és jeles dátum maradtak ki ebből az értékelésből, ezért érdemes lenne a 65 év történéseit részletesebben is összegyűjteni, és egy könyvben kiadni, mert ez a korszak már történelem, példaértékű melyből mindenki tanulhat, aki a közösségéért szeretne dolgozni.

Az összegzéssel bemutattuk, hogy miként tudunk alkalmazkodni a mostoha körülményekhez is, ha elkötelezettek vagyunk, és felelősséggel viseltetünk magyarságunkért. De vajon lesz bennünk annyi erő, akarat, hogy belső indíttatásból vállunkra vesszük a magyar kultúra sorsát a következő 65 évben is? Hogy ne épüljünk le szunnyadó közösséggé? Bízom benne, hogy igen. Ha az ember boldog szeretne lenni, ne a pénzt gyűjtse, hanem érdemben tegyen embertársaiért.

Való igaz, hogy sajnos a jelen nem ez. Tény, hogy az emberek ma stresszes, nehéz munkát végeznek, ráadásul pihenésül már többen még a hálószobában is tévéznek: akciófilmeket, vitaműsorokat néznek éjszaka. Ez már a társas magány kora. Ettől már csak az egyéni magány rosszabb, mely ha depresszióba fordul, ontja a betegségeket. De hol vannak a fiatalok? A fiatalok hatalmas nagy lehetőséget kaptak a 21. századi technikától, de közben veszítettek is. Divat lett a „falkaszellem”, közben elfelejtik, hogy csak egy húsvér emberközösség tanácsaiból, bírálatából és szeretetéből gazdagodhatnak. Ki kellene tárni újból a kapukat, hogy segíteni tudjunk egymásnak. Munkánkkal jobban kellene hatni a fejekre és a szívekre. Ha ezt nem sikerül elérni nagyon sivár világ várna ránk, ha az előadói kultúrát felváltaná az informatikai kultúra. Az előadói kultúra élményei ugyanis egész életünkben bennünk élnek.

Útravalóul a következő 65 évre Ján Amos Kommensky testamentumából idéznék: Búcsú Sárospataktól, 1654-ből:
„Magyar nemzetem törekedjél, hogy legyenek magyar könyveid. Gazdagítsd hazádat jó és bölcs, saját nyelveden írt könyvekkel! Abból tanítsd az ifjúságot. Abba tedd nyelvednek kincseit! Ó, magyarjaim, ne vágyjatok idegen iskolák és könyvek után, hanem szerezzetek magatoknak, hazátoknak gazdag aratást!” Ez lenne a követendő példa, a helyes polgári öntudat.

Rajta hát törjük meg a csend hatalmát!

Gunyics János

Elhangzott Zselízen 2015. november 29-én.  
Feldolgozta: Csonka Ákos