Zselíz és polgárainak egyik legérzékenyebb pontja és mondhatni szívügye a szebb napokat is megélt Esterházy kastély sorsa. Teljesen jogosan, hiszen az előkelő múltú, impozáns épület ma hozzá méltatlan körülmények közt sínylődik. Ennek a problematikáját egy korábbi írásunkban már kielemeztük, ezért más megközelítésből szeretnénk bemutatni a város kultúrkincseit. Jogosan feltehető a kérdés: Az Eszterházy kastélyon kívül vajon van más kulturális öröksége Zselíznek? A kérdés akár költői is lehetne, vagy provokáló, de attól tartok mégsem az. Ugyanis sok zselízi sincs igazán tisztában azzal, hogy a kastélyon kívül milyen értékek rejlenek a városka territóriumában. Ennek fényében egy virtuális sétára invitáljuk meg, kedves olvasó, hogy portálunkkal együtt barangolja be ezeket a helyeket, a Garam-mente szellemi örökségét.

Elsőként kell megemlíteni a kastélyhoz tartozó és sajnos hasonló állapotban lévő Esterházy-kriptát, mely a katolikus temetőben található. Ebben az Esterházy család mintegy 11 tagja alussza örök álmát. A legismertebb zselízi gróf, a kastély építője és az uradalom kiépítője ugyan nem itt van nyugalomra helyezve, de bizonyítja szoros kötődését a településhez, hogy végrendelkezése szerint teste Galántán, szíve viszont a szóban forgó kriptában nyugszik. Korábban még legalább évente egyszer, mindenszentek napján itt tartották az ünnepi szentmisét, mára viszont ezek rendre elmaradoztak, jelenlegi fenntartója az önkormányzat, azon belül is a Városi Múzeum, mely lehetőségeihez mérten a nyilvánosság rendelkezésére bocsájtja a nemesi család nyughelyét, anyagi forrásai viszont meglehetősen gyérek, hogy méltóképpen karban is legyen tartva az objektum. Állapota finoman szólva is hagy némi kívánni valót maga után, vakolata omladozik, a teteje több helyen beázik, ami miatt záros határidőn belül kritikussá válhat az állapota.  Mindenki sajnálkozik felette, de érdemi előrelépés sok éve nem történt, vajon fog jönni a sült galamb?

Másodikként említendő a híres bécsi cukrász, Franz Sacher egykori szolgálati háza, a Sacher- vagy más néven Magyar Ház. A kastélytól csak pár lépésnyire fekvő épület nem csak otthonául szolgált a neves torta feltalálójának, de fia, Eduard e falak közt látta meg a napvilágot. Később ő volt az, aki megalapította a szintén nagy hírnévre szert tevő Sacher szállodalánculatot. Az épület jelenleg a Csemadok helyi alapszervezetének a tulajdonát képezi, és otthont nyújt a városban működő magyar civil szervezeteknek. Ezek szívükön viselik az épület sorsát, és folyamatosan építik, szépítik azt. Rendszerint nyilvános rendezvények zajlanak jóvoltukból, ami által rendre élettel telik meg a tér. Jóhiszen van mit még tenni a teljes rekonstrukcióhoz, de senki sem kívánhatna ettől méltóbb kultuszőrzést. Bárcsak a kulturális örökségek mindenütt ilyen törődésben részesülnének.

Hasonló hagyománykultusszal bír az úgynevezett Baglyos ház is, ami egy nyáron keresztül otthont adott a híres bécsi zeneszerzőnek, Franz Schubertnek. Tán ő az, akit senkinek sem kell különösebb képpen bemutatni, hiszen a legnagyobb tradícióval rendelkezik a zselíziek körében. Ott tartózkodását és kapcsolatát a várossal többen is feldolgozták már (a legismertebb Horváth Géza 2000-ben megjelent könyve Francz Schubert Zselízen címmel). De a városban működő két énekkar és a művészeti iskola is az ő nevét viseli. Korábban a város egyetlen hotelje is róla volt elnevezve, az azóta üzletközponttá alakult épület tetején már csak az egykori névtábla hirdeti ezt. A Baglyos ház jelenleg városi múzeumként és Schubert emlékszobaként működik. Az épület-komplexum előtt pedig Schubert bronzszobra figyelmeztet az épület patinás jellegéről. Érdekesség, hogy ez a szobor viszonylag új keletű. Hasonló bronzszobor sokáig az Esterházy-parkot díszítette, ám a ’90-es években - vélhetően színesfémtolvajok – eltulajdonították, oszlopos (hűlt)helye viszont még megtalálható.

Virtuális sétánk következő állomáshelye a 14. századi Szent Jakab-templom, melyet az a Becsei Vesszős György építtetett, aki az akkori magyar király, Nagy Lajos  szolgálatában állt, s követte őt pl. a nápolyi hadjáratba is. A legenda szerint az ott szerzett zsákmányát egy antik római koporsóban csempészte haza, ám megbánta az ott elkövetett bűneit, aminek jeléül többek közt templomot építtetett a birtokán. Az említett szarkofágot is itt helyezte el oltár gyanánt. Életét, vívódásait és bűnbánatát több freskó formájában is megörökítette, amik közül mára sajnos csak három maradt fenn. 1945-ben a visszavonuló német haderő felrobbantotta a templom tornyát, ezzel szinte megsemmisítve a szakrális objektum háromnegyedét, mellyel együtt a felbecsülhetetlen értékű freskók is elpusztultak. A háborút követő időszakban ugyan újjáépítették, de mint tudjuk, ez az időszak nem kedvezett túlságosan a klerikális dolgoknak, így az eredetiségre minimális igénnyel, modern (szocreál, merev vonalak, 'brezolit' stb.) köntösbe öltöztették a gazdag hagyományú épületet. Az eredeti állapotok visszaállítása azóta is váratnak magukra, viszont az értékeit, múltját oly könnyen feledő korszellem egyre kevesebb reményt ad ennek megvalósulására. Már az is hatalmas eredménynek számít, hogy a helyi közösség saját kezébe véve, önszervezve látott neki a további romlás megakadályozásához, és kicserélte a tetőszerkezetet. Bárcsak a jövőben egy korhű rekonstrukció is megvalósulhatna...

Megannyi műemlék és emlékmű érdemelne jobb sorsot a Garam-menti kisvárosba, ahogy méltóbb formát érdemelne a Szent Jakab-plébániatemplom mellett elterülő Szent Jakab tér is. A második világháború előtt a templom mellett egy Nepomuki Szent János szobor állt. A háborúban többek közt ez is az enyészetté lett, ám vörös márvány talpazata mindmáig megvan. A plébánia udvarában várja, hogy valamilyen formában ismét a várost díszíthesse, szolgálhassa.  A mai tér helyén a két világháború közt az elemi népiskola előtte pedig egy pompás Turul szobor és az országzászló állt. Ezt a megszálló szovjet hadsereg szinte azonnal eltávolított helyéről (egyes vélemények szerint a Turul madarat megformáló bronzszobor mindmáig létezik valahol elfelejtve). Később ennek  talpazata szovjet emlékműként funkcionált, de az ’50-es ’60-as években megindult városfejlesztés teljesen eltüntette ennek még meglévő nyomait is, és kialakult a terület mai arculata.  Ebben az időszakban szökőkút, virágágyasok, zöld övezet és világháborús emlékmű díszítette az akkor még Május 1-jére keresztelt teret, ezzel szemben ma leginkább parkolóként funkcionál.

A tér – szemből nézve – bal oldalán egy bronzszobor bújik meg a bokrok közt. A lukratív hely ellenére erről elég kevés ismerettel rendelkeznek a helyiek. Pedig egy példátlan nagy tudású, nagyra becsült ember emlékét őrzi a szobor, Khrendl Antalét. Nem véletlenül, mivelhogy Zselízen látta meg a napvilágot még anno 1842-ben. Építészmérnökként főleg a hídépítés területén alkotott maradandót. Számos alkalmazási elméletet dolgozott ki, amit tanított is Budapesten a Magyar Királyi József Műszaki Egyetemen. Tekintélyét jelzi, hogy a Magyar Tudományos Akadémia is sorai közé vette őt.  A grafosztatikában elért úttörő elméletét pedig alkalmazta a budapesti Erzsébet híd építése során, amiért több tekintélyes díjjal is jutalmazták. Abszolút megérdemelné, hogy személye iránti tisztelet jeléül a város egyetlen Garamot átölelő hídja esetlegesen az ő nevét viselné. Ennek a hídnak az elődje korábban Ernesztina grófnő nevét viselte, ám a visszavonuló német csapatok 1945-ben a templomtoronyhoz hasonlóan ezt is felrobbantották. A jelenlegi nemrég rekonstruált híd egyáltalán nem viseli jegyeit elődjének, s még csak megnevezéssel sem rendelkezik.

Hasonló helyzetben van az 1920 utáni időszak egyetlen, magyar püspökének, Fischer-Colbrie Ágostonnak a hagyománytisztelete is. Ő szintén a városban született 1863-ban. Szülőházának pontos helyét illetően megoszlanak a vélemények, ám ez nem lehet akadálya egy számára emléket állító emlékmű létrehozásának. A plébánia és a Magyar Házban működő civil társulások kezdeményezésére ez már folyamatban van, remélhetőleg hamarosan realizálódik is. Igencsak időszerű lenne.  

Bár az eddig említettek dicső fénye is megkopni látszik, van egy olyan jelentős terület is, ami kifejezetten a feledés homályába merült. E sorok szerzője is csupán az egyetemi történelemtudományi tanulmányai során találkozott először a Zselízi kultúra kifejezéssel. Hihetetlennek tűnik, régészeti szempontból Zselíz egy egész őskori (pontosabban neolitikum kori) időszak nevét viseli. A 20. század elején ugyanis régészeti feltárások során felbecsülhetetlen értékű, 4000 éves pattintott kő, csont, kerámia és bronz tárgyakat találtak Nagypeszek környékén.

Ezt a kutatást Coudenhove Ernesztina grófnő meghívására Herbert
Mitscha–Märheim osztrák régész végezte, aki a leletek egyedisége miatt valamint a grófnő tisztelete jeléül a neolitikum kori csoportot nem a kutatás közvetlen helyéről, hanem Zselíz városáról nevezte el.

Kevesen tudják, hogy a legnépesebb lakótelep közepén a található ’fura’ emlékmű ennek hivatott emléket állítani. Nagy hiányossága, hogy leírás nem tartozik hozzá, valószínűleg ebből leginkább fakad „ismeretlensége”. A városi múzeum viszont pontos leírásokkal és konkrét tárgyi emlékeken mutatja be mindezt. Érdemes utánajárni.  

Nagy ereklyéje a kisvárosnak a Szent Donát (vagy ahogy a helyiek mondják: Dónátka) szobor is, mely egy hosszas raktárhelyiség mélyi vegetálás után ismét a nyilvánosságot örvendezteti a múzeumban. Ahogy a hasonló sorsú antik alakokat megformáló szobrok is (Heraklész, Euridiké, Orpheusz), melyek a kastély tartozékaiként sokáig a parkot ékesítették. Állapotuk romlása miatt hosszas rekonstrukción estek át, s pár éve ismét a köztereket díszítik. Ezekkel és a térség szakrális kisemlékekkel egy későbbi cikkben fogunk foglalkozni. 

Ha az emlékműveket emlegetjük, nem mehetünk el szó nélkül a park melletti kereszteződésében található emlékművek mellett sem. Ez a háromszög az ú.n. „ezer éves kő helye”, ahol források szerint 1896-ban, a magyar államiság ezer éves millenniumának állítottak emléket. Ma erre utaló nyomokat hiába keresünk a nevezett helyen, ám két oszlop található ott. Egy kő obeliszk, mely az első világháborúban elesett zselíziek nevét őrzi,
és egy kopjafa, melyet a Zselízen is jól ismert örök cserkész, Orosházi Lajos bácsi faragott még a 1996-ben szintén a millecentenárium emlékére.

Sokak emlékezetében viszont az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharcban elesett zselízi hősök emlékhelyéül is szolgál. Bizonyítja ezt az is, hogy a hagyományos március 15-ei körmenet részeként a kopjafa is rendszerint koszorúzóállomásként szerepel. Sajnálatos módon élnek itt, Dél-Szlovákiában olyan emberek is, akik szegénységi bizonyítványukról igazolást téve nem tolerálják a szlovákok és a magyarok békés együttélését. Nemsokkal felavatása után ugyanis egy éjjelen, gyáva módon a sötétség leple alá rejtőzve felgyújtották az értékes fa oszlopot. A garázdák terve mégsem sikerült, mert ugyan mindmáig kormos állapotban, de áll a faragat.

Az autókempingben szintén áll egy kopjafa, ami szintúgy Orosházi Lajos bácsi munkáját dicséri. Annak szolgál emlékéül, hogy 1969-ben ezen a helyen tartotta a Csemadok az Országos Népművészeti Fesztiválját.

Ahogy azt már az előző részben is írtuk, az 1848/49-es forradalom és szabadságharcnak méltán nagy hagyományai vannak Zselízen, hiszen helyi vonatkozásai is vannak a történelmi eseménynek. Santho Flórián, századparancsnok és Szobi József, főhadnagy Zselízen látták meg a napvilágot, de a szabadságharc egyik közismert hős tábornoka, Guyon Richárd, aki a nagysallói csatában hívta fel magára a figyelmet, majd a komáromi várkapitányként is jeleskedett szintén kötődött a Garam mentéhez, mivel telekbérlő volt a városba azóta beolvadó Garammikolán. Sajnos csak Szobinak van valamiféle emlékműve a szódói református temetőben, ezért ezekről a kötődésekről méltatlanul kevesen tudnak. Pedig a korábban említett kopjafa mellett egy másik emlékmű is történelmünk e jeles korszakának állít emléket. A kupolás oszlopkompozíció talán még impozánsabb helyen, a kultúrház előtti terecskén található. Örömmel lehetett tapasztalni, hogy a pár évvel ezelőtti közterület felújítás során ezt az objektumot is kellőképpen rekonstruálták. Március 15-én hagyományosan mindkét emlékhelyen koszorúzással róják le tiszteletüket a zselíziek, az csak remélhető, hogy hamarosan a zselízi hősök neve is hallhatatlanná válik egy felirat által. E cikkünk mindenesetre mély áhítattal tiszteleg nagyságuk előtt.

Ha pedig már hősökről ejtettünk szót, úgy a mártírok se maradhatnak ki. Márpedig Zselíznek sajnos mártírjai is vannak. 1919. március 23-án Zselíz város lakossága nemtetszését fejezte ki a település önkényes Csehszlovákiához való csatolása ellen, és a főutcát ellepve tüntetés zajlott. A területet megszálló cseh legionáriusok, pedig a csernovai esethez hasonlóan brutális módon a fegyvertelen, tiltakozó tömegbe lőttek. (Ennek a megemlékezéséről korábban ITT írtunk.) Öten vesztették ekkor életüket. Az SZNF utcai márványtábla ennek állít emléket. Hála Istennek nem feledkeztek még róluk a zselíziek, és legalább évente egyszer, a szomorú évforduló napján páran leróják kegyeletüket emlékük előtt.

Ám, hogy a sor teljes legyen, mindenképp meg kell említeni a már hiába keresendő, eltűnt hagyatékokat is. Ilyen például az egykor nagy népszerűségnek örvendő és érdekességnek számító fakastély. Ez az érdekes természeti képződmény a Gereblye erdőben volt található. Ami tulajdonképpen nem volt más, mint egy kb. 700 éves óriás tölgy. Ennek odvában 12 személy befogadására alkalmas helységet hoztak létre vélhetőleg a 18. század végén, a 19. század elején. Léteznek olyan legendák is miszerint már maga Hunyadi Mátyás király is megfordult itt börzsönyi vadászatai során, bár ezt a feltárt adatok cáfolják. A tölgymatuzsálem 1932. május 29-én dőlt ki egy pusztító tavaszi viharban. A kastély és a birtok akkori tulajdonosa, Coudenhove Ernesztína (Esterházy leszármazott) grófnő nem engedte felfűrészelni a fát, mivel tudta, hogy még a földön fekvő maradványai is sok érdeklődőt vonzhatnak. A teljes pusztulás két év múlva, 1934-ben jött el, amikor ismeretlen tettesek felgyújtották a tölgy maradványait.

A fakastélyhoz hasonlóan a múlt örök fogságába rekedt a már nevében is sejtelmes elsüllyedt kastély is. Rom töredékei ugyan máig felfedezhetők a Fácános erdőben Zselíz és Damásd között. Valószínűleg a sok misztikumot rejtő épület egy kisebb méretű vadászkastély lehetett, mely Esterházy János Károly (a máig létező központi kastély építője) korában épülhetett, de gondozatlanul maradt, így az idők során az enyészet martalékává vált.

Cikksorozatunk egyes részeiben felsorolt kulturális emlékek a teljesség igénye nélkül lettek egymásmellé sorakoztatva. Megannyi kultúrkincs rejlik még ezeken kívül is körülöttünk, gondolhatunk itt akár a ritkaságszámba menő fákra, a sok száz esztendős tölgyekre, platánokra, a virginiai mocsárciprusra, mely Szlovákia legöregebb és legmagasabb ilyen fája vagy a ritkaságnak számító páfrányfenyőre (ginkgo biloba), melyek szintén a pompás Esterházy-parkban találhatóak. Az értékes termálforrásról pedig még szót sem ejtettünk még, mely óriási lehetőségeket rejt a városka számára…

Nyomok, jelek a térben, melyek mind azt jelzik, hogy rengeteg érték vesz minket körül, ám mégis mintha nem értékelnénk azokat megfelelőképpen. Pedig csupán rajtunk múlik, milyen kincskeresők vagyunk s felfedezzük-e őseink ránk hagyott örökségét s az általuk közvetített üzeneteket, vagy örökre feledésbe merülnek…

Kedves Olvasó, Zselíz és térsége számtalan titkot és csodát rejt. Ne késlekedjen hát, használja ki tartalmasan szabadidejét, látogasson el a Garam mentére és fedezze fel annak értékekeit Ön is!

Csonka Ákos