2019. már 24.

A Felvidékért kellett volna harcolnia a magyar válogatottnak, sajnos nem értették meg

írta: Csonka Ákos
A Felvidékért kellett volna harcolnia a magyar válogatottnak, sajnos nem értették meg

Kimondottan nem örültem, amikor megláttam az EB-selejtező sorsolását, hogy Szlovákiával kerültünk egy csoportba. Lehet, a túlzott aggodalomreflex miatt, de úgy éreztem, nehéz ebből jól kijönni, bárhogy is legyen. A felvidéki néplélek sajnos eléggé csapzott állapotban van, ezért óvni kell minden apró sérüléstől. Ennek okai viharos és keserű történelmünkben és az identitásunk megtörésére irányuló jelenlegi folyamatokban vannak.

55672296_2354040501543219_6205716379618770944_n.jpg

Egy ilyen helyzetben csak két út van a meccs kapcsán. Ha nyer a magyar csapat, az óriási lökést adhat nekünk, ahogy az tapasztalható a DAC- jelenség kapcsán, vereség esetén viszont ismét zuhan kettőt a felvidéki közhangulat és jön – a már megalkudott, az asszimilálódás útjára lépett – mieinktől és a velünk együtt egyébként békében élő – szlovákoktól a jól bejáratott „bezzeg Szlovákiázás”, amitől bár páran falra mászunk, a bizonytalanokat viszont még jobban kibillenti.

A felfokozott hangulat a nagyszombati meccs előtt csak igazolta mindezt. Úgy tűnt, itt vagy menny, vagy pokol lesz. A vendégszektorba pillanatok alatt fogytak el a jegyek, így – bár ettől függetlenül is – a felvidékiek új „frontot” nyitottak a hazai szektorok „elfoglalásával”. Ehhez csatlakozott számos anyaországi harcostárs, akik előtt le a kalappal, hogy annak ellenére is vállalták a kockázatokat, hogy erősen kilátásba volt helyezve, nem tudnak majd bejutni a stadionba. Egy klasszikussal élve, az utolsó pillanatig egy dolog volt biztos, hogy minden bizonytalan. Végül a magyarországiak nagy részének sikerült bejutnia a mérkőzésre, ami nagyban hozzájárult, hogy 2-3 szektor a vendég körül magyarrá változott.

Felemelő érzés volt, hogy a fősodort képező 2 ezres vendégszektor hangját jobb és bal oldalról további 1-2 ezren támogattuk, sokan pedig egyéb szektorokban voltak elszóródva.

Az a pár gyanútlan szlovák, aki mit sem sejtve vett jegyet a „hazaiba” eléggé meg volt lepődve, de látva a stadion befogadóképességének kihasználatlanságát, nyugodtan átmehettek volna bárhova, ha akarnak. Arra mindenesetre jó hatástanulmánynak mutatkozott mindez, hogy egész Szlovákia élőadásban láthatta, hogy nem minden felvidéki alkuszik meg, és a kockázati tényezők ellenére is kiállunk az anyaországunk mellett. Hogy ennek milyen hatásai és következményei lesznek, most még nehéz megmondani, majd az idő megmutatja. Mindenesetre kitűnő érzés volt énekelni a hazai szektorokban, hogy egyes remények szerint hová is fog még egyszer tartozni a szülőföldünk. Úgy gondolom, hogy ez az a remény és a hűség, ami a magyar tábor koreográfiájában is megjelent! Ilyenre másutt még nem igazán volt példa, ezért ebből merítenünk kell és megszilárdítani megmaradásunkba és ellenállásunkba vetett hitünket.

Bár láttam a különböző videókat a rendőri túlkapásokról, az összképet tekintve azt hiszem, igyekeztek higgadtan és óvatosan intézkedni a hatóságok. A fenyegetések ellenére pár tíz vagy száz magyarországit leszámítva mindenkinek sikerült valahogy bejutnia a stadionba, és a „hazai” lelátókon is higgadtan választották szét a második félidőre egyre konfrontálódóbb egymás mellett ülő ellentétes szurkolókat.

A meccs viszont aggodalmaimnak megfelelően csalódás volt. Egy bátortalan, nagyon biztonsági focira beálló, ötlettelen csapatot láttunk, akik mintha nem érezték volna a tét súlyát.

Azt, hogy ez most nem egy sima Andorra vagy Svájc elleni mérkőzés, itt értünk kellett volna küzdeniük, a lelküket is kitenni a pályán. A 100 éves kisebbségi kényszerünkért, az ellenünk irányuló felszámolási próbálkozások ellen: a kitelepítések, atrocitások, deportálások, kiutasítások, vagyonkiforgatások, reszlovakizációk, nyelv- és zászlótörvények, iskolabezárások és sok egyéb, a Trianon óta zajló ellehetetlenítésünk ellen. De nem fogták fel, és mi holnap újra hallgatjuk, hogy „bezzeg Szlovákia”, s szomorúan hajtjuk le a fejünk. Kár, pedig de jó lett volna egyszer nekünk bezzegezni…

 

Felvidék.Ma

Szólj hozzá