Huncut mosollyal s egyben sárga irigységgel tekintgettünk a múlt szerdai katalán tüntetésre, melybe másfél millióan, - értsd egymillió-ötszázezren - kapcsolódtak be. 400 kilométeres élőláncot alkotva a tartomány függetlenségének és egy erről szóló népszavazás megrendezésének a támogatásáért mintegy 86 településen, 778 szakaszon. A vicc az egészben, hogy ráadásul az egyik párt (Katalán Néppárt) nem vett részt a megmozdulásban, a Katalán Szocialista Párt pedig a tagságára hagyta, hogy bekapcsolódnak-e. Nyilván nem kicsit rögös az út, de „csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek„(Ady Endre: A tűz csiholja). A mostani, és a korábbi ehhez hasonló tömegmegmozdulásokkal sikerült ténylegesen a világ szemét magukra szegeztetni, ami révén, egyre fokozódik a nyomás Madridon. Tippünk szerint nem kell sokat aludnunk már, és Katalónia is be fog sorakozni az európai autonómiák sikersorozatába. Szurkolunk nekik.

Szurkolunk, hisz mi mást remélhetnénk, mint, hogy a már oly régen megfogalmazott pátoszos, élénk rózsaszín jelszavak, mint pl. a szabadság, egyenlőség, testvériség végre nálunk és más tájakon is maradéktalanul megvalósuljanak. De tőlünk az efféle habitus és tettrekészség olyan messze áll, mint, hogy azt ne mondjuk Katalónia Felvidéktől. Hiszen ők mindezt nagyjából 30 éve készítik elő. 30 éve egységben, pontosan meghatározott és mindenki által elfogadott célkitűzések mentén. Az ügy mellé nem mellékesen sikerült felépíteni a világ gyakorlatilag első számú (igaz, erről megoszlanak a vélemények, de TOP, az tény) futballcsapatát, azaz a FC Barcelonát. Emellett nem elhanyagolandó tényező, hogy egy iparosodott, gazdaságilag stabil régióról van szó, ami nagyon fontos – ha nem a legfontosabb – aduász tud lenni ilyen döntéskörnyezetben. Ez a fajta mentalitás és hazafiság, pedig egyre pozitívabban, elismerten tetszeleg a nagyvilág szemében. Ehhez képest mi van nálunk? 80 éve tartó elnyomás, megalázás, életellehetetlenítés, asszimilációs törekvések, felszámolásunkra, beolvasztásunkra irányuló törekvések tömkelege. Amihez hozzájárul a jól ismert belső széthúzás, megbélyegzés, kirekesztés, acsarkodás minden mennyiségben. Nemhogy az autonómia törekvés kivívásának módja, eszköze, de még csak az igénye sem egyöntetű. Sőt, a precíz, hosszas, de elvitathatatlanul eredményes szlovák propaganda hatására, egyre kevésbé támogatott, hiszen mit kell forrongani, milyen jó itt nekünk, nemde?(sic!) Nacionalistának, neonácinak, nyughatatlan melldöngetőnek és egyéb kuruzslónak tekintenek rögvest bárkit, aki szájára meri venni a verbum non grata autonómia szót.

Lássuk be Facebookos posztok és óriásbölcseleteken - na meg egy egyszemélyes autonómiatanácsoson - túl semmi látszata annak, hogy valaki komolyan gondolná, hogy netán esetleg ezt-azt tényleg megoldhatna ez az érdekes, valójában oly kevesek által ismert közigazgatási forma.

Jogainkat nem használva, bólogató beletörődéssel szemléljük szülőföldünk szisztematikus leépítését, és naivan elhisszük, hogy ez csak a világválság, meg a szoci hagyaték oka. Na, meg persze fejcsóválva konstatáljuk, hogy amúgy sincs rá politikai akarat. Jah, mert a spanyolok részéről hatalmas van, az olaszok pedig szinte ajánlgatták a tiroliaknak, hogy nesztek, itt egy kis autonómia. Ne legyünk naivak, ez sehol sem annak a függvénye.

A szlovák alkotmány és a kettős állampolgárság összeférhetetlensége körül kialakult hercehurca elleni tüntetésen idén Kassán nagyjából 200-an gyűltek össze. Csak, hogy tisztában legyünk az arányokkal. Cirka 7 millió katalán van, amiből szerdán – hétköznap, heló! - másfél millióan tüntettek (összlakosság 21%-a). A mi esetünkben nagyjából fél millió magyar van ugyebár, amiből plusz-mínusz 200! tüntetett (0,025%). Hirtelen nem jut más szó az eszembe csak, hogy: szégyen! Ilyen mentalitással nem érdemlünk semmit, nemhogy önrendelkezési jogot.

Gyakran hallható, hogy a DAC csapatát a Barcához hasonló szerepkörbe emlegetik. Hozzájuk hasonlóan a felvidéki magyarság és az autonómia-küzdelem szimbólumának kellene lennie a csalóközi alakulatnak. Mivel a sport különösen alkalmas bázist kínál tömegmozgatásra, azonosulásra, figyelemfelhívásra. Való igaz, a szerdahelyi törzsközönség igyekezett is a sárga-kék klubbot Felvidék szimbólumává emelni, csakhogy egy kis trutyi került a ventilátorba. Az ígéretesnek indult csapat kisiklott, és gyakorlatilag a szakadékba rántotta az efféle nagyszabású álmokat is. A gárda felvidéki magyarok helyett cseh, részben szlovák és megannyi idegenlégiós zsoldosalakulatává lett, ami a legbosszantóbb pedig, hogy eredmények, koncepció és arculat nélkül. Az arab tulaj pedig mintha kissé mást értene a fociszeretet címszó alatt, mint az itteniek, és mindösszesen átláthatatlan rejtélyes bizniszként kezeli a sokak szívügyét jelentő klubot.

Erre bónuszként jött az ügyészségi vizsgálat híre, rögtön a katalán tüntetés másnapján - tán a sors furcsa fintora, egyfajta Deus et machina, hogy visszarángasson minket a földre -, hogy a klub 7 egykori és mostani játékosát bundázáson csípték.  Ejnye, hej, hát innen fúj a szél?! Így eléggé necces példaképként tekinteni rájuk, nemhogy az autonóm Felvidék szignójaként kezelni. Lassan nincs annyi ragtapasz, amennyi sebből már vérzik ez a titkon remélt álom ideánk.

Na, és akkor összegezzünk! Nincs szimbólumcsapatunk. Nincs egyetértés köztünk. Még csak koncepciónk sincs hogyan lehetne esetlegesen. Nem vagyunk egységesek. Nincs habitusunk véleményformálásra, és nincs tehetségünk ilyen mértékű célok elérésére. A legfontosabb pedig, ami a legnagyobb aggodalomra ad okot, nincs bennünk akarat, hogy a kisujjunkat is akár megmozdítsuk bármiért. Rohamtempós fogyásunkat már bele sem kalkuláljuk ebbe az egyenletbe, mert túl sok lenne már a variáns. Viszont ezeket leszámítva szinte miden adott, hogy kivívjuk önigazgatási szerkezetünket. Hát, van rá egy százasom, hogy amíg ezeken nem változtatunk, az autonómiát alaposan felejtsük el. A székelyeknek, katalánoknak, szilézeknek, skótoknak, flamandoknak viszont továbbra is szorítunk,és küldjük jókívánságainkat ezúton is. Mi addig még agyalunk egy kicsit, hogy mit is akarunk.

”S a sírt, hol nemzet sűlyed el, népek veszik körűl, s az ember millióinak szemében gyászköny űl.” Majd hozzanak egy virágot a sírunkra…

Csonka Ákos

Az írás megjelent a Körkép.sk blogportálom. Teljes terjedelmében elolvasható itt:

http://korkep.sk/cikkek/mindennapjaink/2013/09/16/autonomia-katalonia-barca-vs-felvidek-dac