Kétturbinás vízerőművet építenek Zselízen (3920 kW összteljesítményűt), ami jócskán megosztja, sőt inkább megbotránkoztatja a város lakosait. Egyrészt utat ad a fejlődésnek, zöld energiát fog termelni, ami a közvilágítás terén előnyökkel jár a városnak és munkahelyeket is teremt. Másrészt viszont óriási pusztítással jár a festői környezetű Garam tájékán.

Igaz, a beruházó vállalta, hogy sétányt épít ki a Garam partján, a kivágott fákat pedig pótolja, de mindez sovány vigasz a szűz természet szerelmeseinek.

A természet megbolygatása mellett a régi gátat is szétszedték, amit még a szocializmus éveiben építettek, amikor szabályozták a folyót. Erre a gátra ( pontosabban zúgóra) már akkor is azért volt szükség, hogy a szabályozással a sodrás ne gyorsuljon fel annyira, hogy a víz hamar leszaladhasson, lecsökkentve ezzel a folyó vízszintjét, vele együtt a talajvizet és a kutak vízhozamát.

“Oda lett a Garamunk!”

Erre most sor került. A vízszint több mint 1,5 métert esett. Az így is fáktól foghíjas táj ezáltal még groteszkebb látványt nyújt, mint valaha. “Oda lett a Garamunk!” – sóhajtottak sokan. A szomorú természeti pusztulással viszont nemvárt módon a történelem bújt elő a mélyből.

Hajdan, még a régi időkben más hídja volt a városkának. Egy vashíd, mely az Ernesztina nevet viselte, a kastély és a grófi uradalom utolsó birtokosa után (Coudenhove -született Breuner- Ernesztina -1861-1945).

A szerző montázsa. Felhasznált képek: SS, PP

1945-ben a világháború végóráiban az a „megtiszteltetés” érte a vidéket, hogy 3 hónapra itt állt meg a front. A sokat szenvedett város ezzel háborús övezetté vált, aminek hamar meg is lett a következménye. A hidat a visszavonuló németek 1945. március 26-én felrobbantották, ahogy a stratégiailag fontos magas objektumokat, templomokat, pl. a művészettörténetileg pótolhatatlan, több mint 700 éves Szent Jakab-templom tornyát és vele a templom nagy részét. A katonák beköltöztek a lakossághoz, s a télvíz és háború idején amúgy is szűkös élelmezést még a kelletlen vendégeknek is biztosítani kellett. Ám ekkor még senki sem sejthette, hogy mindez semmiség ahhoz képest, ami a keletről ékező megszállóktól – hoppardon, felszabadítóktól – fog kelleni elviselni.

Kisvasút a Garam ölelésében A mostani „apály” miatt a vízből kiemelkedett a nevezett híd konstrukciójának a részei és pillérei. De jól kivehető, hogy az egykori uradalom páratlan modernségének számító kisvasútjának a sínjei is ott maradtak a Garam ölelésében, mely a várost kötötte össze egykoron a környező majorokkal, gazdaságokkal, és az oroszkai cukorgyár manufaktúrájával. A kisvasút mozdonya ma Nyitrán, az Agrokomplex területén van kiállítva.

Honnan hová tart a kisvasút? Fotó: JG

Fura érzés volt érinteni e ’vasakat’, hiszen a hidat csak nagyszüleim elmondásaiból ismertem eddig, és sosem gondoltam volna, hogy saját szememmel láthatom valaha is. Ám ottjártamkor (március 6.) már jóval kevesebb részt találtam, mint pár jó időben kézült fényképeken látható. Egyrészt a vízszint valamelyest emelkedett az újonnan épülő gát miatt, másrészt úgy tűnik, a történelmi látvány nem mindenkit hatott meg egyformán. A fémkereskedelem tájainkon is virágzik, a híd egykori részeit ennek értelmében már sajnos valamelyik telephelyen kell keresnünk… Bár talán törvényszerű a romok 70 év utáni eltakarítása, hiszen rekonstruálni úgysem lehet, kiállítani pedig felesleges és kivitelezhetetlen, a „múlton pedig túl kell lépni” (sic!)… ám úgy gondolom, mégsem érdemli ezt a sorsot az „öreg hölgy”. Sokkal méltóbb volt számára nyugalomban pihenni a Garam örökké eleven, ezer titkot rejtő hullámsírjában.
70 évnyi hullámsír után ismét a felszínen. Jobboldalt a két apró emlék

Régi idők értékei Ennek ellenére be kell valljam, én is találtam két néhány centis darabkát, amiket hazavittem emlékbe. Helytelen vagy sem, számomra ezek azt a kort jelentik, amikor bár az emberi butaság teljesen felesleges módon felperzselte a világot, ám értékrendjét tekintve sokkal magasabb fokon működött a társadalom. Az egyszerű embereknek volt tartásuk, az adott szavuknak volt súlya, s tudták tisztelni egymást. Megbecsülték az értékeket, becsülték a munkát és becsülték a jót. A mai nihilista, önző korban mindezek a fogalmak nagyjából olyan állapotban vannak, mint az egykori Ernesztina-híd…

Csonka Ákos