2018. júl 30.

Genius loci, Zseliz

írta: Csonka Ákos
Genius loci, Zseliz

Amikor a Börzsöny „utózöngéjét” képező kissalai dombok közül végre kiér az ember fia a Garam völgyének síkjára, s megpillantja a Szent Jakab-templom örökkön Isten felé nyújtózó tornyát, már tudja, hogy hazaért. Jöttére elé sietnek az égbolt filharmonikusai, s ünnepi szimfóniába kezdve adnak pompázatos koncertet a végtelen mezők prímásai.

8.jpg

Csak itt, a széles föld kerekének ezen a pontján lengnek körbe azok az illatok, melyeket tán még a Paradicsom nektárja fakasztott a Peszeki Leánka fürtjei által. A hamisíthatatlan Garam vize pedig úgy simogatja körbe a vándor lábát, akárcsak a hűséges eb bújik gazdájához, midőn az a fárasztó nap végén hazatér.

Itt vagyok hon, csakis itt ismerem a vadregényes táj milliónyi titkát, itt értem meg a szélnek palócos susogását, és kizárólag itt elevenedik meg bennem ezer, meg ezer esztendő keserve, öröme.

Ha egy percre elhalkulunk, s lehunyjuk a szemünket, képzeletünket pedig kitárjuk a végtelenbe, akkor bizony a figyelmes tekintetek számára máig látható Marcus Aurelius lábnyoma, amit a csodálatos esőnek legendáján töprengve taposott kitörölhetetlenül e porba. Akárcsak kifürkészhető a bohém Schubert füttyszava is, midőn fejében éppen komponálja a szebbnél szebb szimfóniákat. De meg tudom mutatni azt az ingovánnyal teli fránya gödröt is, ott a Váci úton, amit a római szarkofág vonszoló szekere barázdált bele hétszáz évnek előtte.

Mi sem jobb bizonyíték e varázslatos genius loci létére, hogy megtapasztalta maga Mátyás is, az igazságos, aki gyakorta meg-megfordult a világ nyolcadik csodájának számító öreg kocsányos belsejébe alkotott mesebeli fakastélyban. Nem úgy abban a vadászkastélyban, ami mitikus rejtélyei közt egy asszony sikolyától süllyedt el mindörökre.

Viszont jól kell ám neszelni, mert Sacher ínycsiklandó baracklekvárának csábító illata könnyen eltereli az ember figyelmét. Az Esterházy-kastély konyhájának zsalugáterei közül illanva úgy árasztja el az egész völgyet, hogy arra még a Becseiek is megjámborodtak volna.

Vér és vas bizony sokszor járt kézen fogva ezen a környéken, de pusztíthatott bármilyen vész, jöhetett bármi baj, az itt élők mindig talpra tudtak állni.
Sosem lehetek ezért elég hálás nekik, hogy évszázados szilaj kitartásukkal megteremtették az Otthonomat, Zselízt.

Kép: Greguss János, 1866, in: Borovszky Samu: Magyarország Vármegyéi és Városai, Bars vármegye

Megjelent a Felvidék.Ma hírportálon. 

Szólj hozzá