Korábbi posztunkban bemutattuk, hogy az asszimilációnak milyen formái irányulhatnak a nemzeti közösségek felszámolására. Mai cikkünkben pedig azt vesszük górcső alá, miként valósul meg mindez a gyakorlatban tájainkon. Két konkrét – korábban szinte teljesen magyar városon, Ipolyságon és Zselízen keresztül ábrázolva, ahol a magyarság aránya kimutathatóan zuhan.

Demográfiai mutatók

A két vizsgált város sok mindenben hasonlít egymásra. Mindkét települést a középkorban alapították. Ipolyság első említése 1237-re, míg Zselízé 1274-re datálható. Légvonalban alig 30, közúton 40 kilométerre helyezkednek el egymástól. Előbbi az Ipoly, másik a Garam völgyében található. Jelenleg mindkét település a Nyitrai kerület /megye/, Lévai járásába tagozódik, de érdekes módon az 1920-as impériumváltásig más-más vármegyébe tartoztak. Ipolyság Hont vármegye központja, Zselíz pedig Bars vármegye része volt. Majd egészen 1960-ig önálló járást alkottak, így járási székhelyként is működtek. Mai kartográfiai elhelyezkedésük is hasonló. Ipolyság az Ipoly, mint határfolyó jobb partján terül el, Zselíz pedig nem határváros ugyan, de alig 13 km-re terül el a határt jelölő Ipolytól, délről pedig 30 km-re a Dunától.

Ha szemügyre vesszük a századelő (XX.) nemzetiségi arányait, egyértelműen kitűnik, hogy tömbmagyar területről beszélhetünk. Ipolyság a demográfiai mutatók szerint 1910-ben 4206 lelket számlált, melynek 95% magyar nemzetiségű volt. Hasonló viszonyok uralkodtak Zselízen is, ahol 1910-ben 3011-en éltek (Garammikolával együtt), az itt élők 99%-a vallotta magát magyar nemzetiségűnek. A szlovákság ekkor még elenyésző, alig kimutatható számarányú volt. Ipolyságon 122 főt számláltak (3%), Zselízen pedig alig 6-ot (0,2%).

Zselíz régi arca 1925-ből.

Csökkent a magyarok aránya száz év alatt

Az egyes népszámlálási adatokat pásztázva látható, hogy száz év alatt mindkét városnak megtöbbszöröződött a lakossága. Mára mindkettőnek nagyságrendileg ugyanannyi lakosa van (Ipolyság: 7624 – Zselíz: 7186). Leginkább a II. világháború után indult meg intenzív növekedés, ám a számadatok azt mutatják, a növekedés nem volt lineáris. A magyarság lélekszáma tulajdonképpen azóta is stagnál. A 2011-es adatok szerint jelenleg Ipolyságon 4410 magyar (58%) él, Zselízen pedig 3501 (48,4%).  Ezek tükrében száz év alatt végeredményben bár fogyásról nem beszélhetünk, a magyarok száma nagyságrendileg ugyanannyi maradt, de arányait tekintve az összlakossághoz képest csökkent. Ez egyrészt a természetes asszimilációnak  tudható be, másrészt a II. világháborúnak és az azt követő agresszív, emberellenes intézkedéseknek, mint pl. a magyar zsidóság felszámolása, a magyarok állampolgárságának megvonása, kitoloncolása, Csehországba deportálása, kétoldalú lakosságcsere által Magyarországra telepítése és többek közt reszlovakizálása is ide sorolható. Utolsó esetében viszont azt el kell mondani, hogy   a reszlovakizáltak a nyomás enyhültével a hatvanas, hetvenes években „visszavették” a nemzetiségüket.

Milyen célokat szolgálnak a gazdasági beruházások?

Dél-Szlovákia nemzetiségi arányainak felborulása további kedvezőtlen hatásokban is tetten érhetőek.  Ilyenek pl. a sokat ragozott gazdasági beruházások. Gyakorta hallható érv, hogy munkahiány miatt a magyarok elvándorolnak szülőföldjükről. Sajnos, ahogy korábbi posztunkban is rámutattunk, nem minden esetben az elvándorlás az egyedüli oka az etnikai tömbterületek nemzetiségi felhígulásának. Komolyabb gazdasági beruházás az adott régióba ugyanis közel hasonló hatást válthat ki. Mivel a beruházással nagy számban érkezhetnek olyan szakemberek, munkavállalók, akik jó eséllyel nem a térségből, hanem az északi vidékekről (többségi nemzetből valók). Ez figyelhető meg mid Ipolyság, mind Zselíz esetében. Csupán pár kilométerrel Ipolyság mellett telepedett le pl. a Transpetrol olajfinomító. De nagyobb beruházásként említhetjük akár a már megszűnt Strojstavot is. Zselíz esetében pedig a SES (Slovenské energetické strojárne – Szlovák Energetikai Gépgyár), vagy a Železnobrodské sklo bizsu-üvegipari gyöngygyár emelhető ki. Úgy, hogy alapvetően, mindkét terület inkább mezőgazdasági, mint ipari jellegű. Hozzájárul mindehhez, hogy a ’60-as, ’70-es évek voltak a sokat nehezményezett panelházépítéseknek is a fénykorszaka, melynek keretén belül az építészelvtársaknak sikerült eltorzítani minden valamire való település arculatát a gigászi betontömbökkel. Az olcsó (vagy ingyen) lakások ismét vonzották a vidéki lakosságot, főleg, ha még munkalehetőség is kínálkozott mellé.

Zselíz látképe napjainkban. Fotó: G.I.

Ezzel a lehetőséggel sok esetben nem csak a környék vidéki lakossága, hanem az északabbi területek szlovákjai is éltek. Ez természetesen nem csak dél-szlovákiai sajátosság, megfigyelhető szerte a korábbi szocialista érdekszférába tartozó országokban is. Csakhogy egy-egy (vagy inkább sok-sok) esetben a gazdasági programoknak asszimilációs hozadékai is lettek. Nyilván véletlenül…
Zselízen ráadásul tetézett a baj azzal, hogy a sztahanovista módon elkezdett iparosítás jegyében számtalan – kultúrtörténeti szempontból értékes – épületet lebontottak. Az igazi tragédia pedig, hogy számos esetben a lendület és források megrekedtével ezek az építkezések félbe szakadtak, melynek következtében máig parlagon heverő, üres területek maradtak, többek közt a város kellős közepén is.

Leépülőben a magyar iskolarendszer?

Ilyen jelentős számú szlovákság beköltözése pedig rányomta bélyegét a települések intézményeire is. Főként az iskolarendszerre, ami mint tudjuk, az egyik leghatékonyabb beolvasztótégely. Az asszimiláció mértékére rámutatva felkutattuk Ipolyság és Zselíz különböző magyar alapiskoláiba beíratott tanulóinak számát 1990-től kezdődően Nagyjából ekkorra alakultak ki a települések jelenlegi nemzetiségi arányai. Ezekből azt látni, hogy a húsz „szabad” év alatt a két település iskoláinak (Ipolyságon kettő, Zselízen egy) létszáma tendenciózus csökkenést mutat. Ipolyság esetében kis híján a felére csökkent, Zselízen pedig 1990-hez képest 2000-ben ugyan enyhe növekedés figyelhető meg, 2010-re viszont szintén komoly mértékű csökkenés.

Hasonlóan vészjósló a gimnáziumok helyzete is a nevezett két településen. Igaz, hogy Ipolyságon két alapiskola mellett 1995 óta két gimnázium is működik, ám a diákhiány vélhetően még kényesebben érinti az intézményeket, mint az alapiskolák esetében. Ez a probléma természetesen nem csak a magyar gimnáziumokat érinti (sőt). A gimnáziumi intézményrendszer általánosan veszti el presztízsét. Az egyetemek felvételi kritériumainak könnyítése, mely egyre több helyen már nem követel meg igényesebb, gimnáziumi felkészülést, gyakorlatilag a tönk szélére sodorta a gimnáziumokat. A csökkenő létszám pedig lassú halálként öli meg a tinédzser korú értelmiség nevelését, ami a jövőben még komoly károkat és hiányosságokat okozhat.

Az ipolysági Vármegyeháza egykor és ma. Kép: Új Szó archívuma.

Bár egyelőre nem áll fenn a veszélye annak, hogy ne lehessen évről-évre osztályt nyitni egyik másik intézményben (mint pl. Léván, ahol sokáig úgy volt, hogy nem nyílik első osztály a Czeglédi Péter Református Gimnáziumban 2014-ben. Végül 3! beiratkozóval mégis nyílt.) A komor felhők viszont egyre csak gyülekeznek  gimnáziumaink felett. A zselízi Comenius gimnázium túl nagy épületének fenntartása pár éve ellehetetlenedet, ezért a fenntartó Nyitra megye úgy határozott, hogy megszakítja az 1956-tól tartó folytonosságot és átköltözteti (heves tiltakozások ellenére – petíció, tüntetés stb.) a szintén diákcsökkenéssel küszködő (ennek ellenére kívülről, belülről, és minden tekintetben felújított) szlovák tannyelvű gimnázium épületébe. Az ipolysági állami Szondy György Gimnázium már sokkal korábban erre a sorsra jutott, patinás történelmi helyéről (ami eredetileg a Honti Kaszinóként működött) egy szocreál robusztus ’betontömbbe’ száműzték 1980-ban a szlovák gimnáziummal együtt. A magyar osztály nyitását továbbra sem fenyegeti veszély, ellenben a szlovák gimnázium a 2014/2015-ös tanévben érdeklődés hiánya miatt már nem nyit első osztályt. A szimbiózisra kárhoztatott intézmények viszont függnek egymástól, így egyik anyagi gondjai kihatnak a másikra is, így a sok évvel ezelőtti kényszerházasság halálos ölelésként hathat, ami nem túl biztató a magyar gimnázium számára.

Az ipolysági magyar és szlovák gimnázium közös épülete. Kép: Peter Paulenka

A helyi politika állapota

Cikkünk harmadik vizsgált területe a helyi politikába kalauzol el. Ez az a terület ugyanis, ami a helyi érdekérvényesítést hivatott szolgálni. A ’89 előtti pártpolitikai viszonyokat eleve okafogyott vizsgálni, így itt is a rendszerváltástól napjainkig vizsgálódtunk. A helyi képviselő-testület mindkét település esetében 25 tagú volt, mára átszervezések következtében mindkettőt 12-re csökkentették.  A képviselőtestületek összetételének vizsgálata viszont sokkal összetettebb, hiszen itt rengeteg együttható játszik közre. Egyrészt nemcsak pártok delegálhatnak képviselőt, másrészt egy adott párt jelölése sem garancia arra, hogy csak magyar képviselő kerül be. A vegyes identitás pedig még jobban komplikálja ennek a megítélést. Ezért mi csak a pártok képviselőinek a számát elemeztük. Táblázatunkban százalékarányosan fejeztük ki, hogy az elmúlt hat választáson hogyan változott a magyar (vagy magyar érdekeltségű) pártok által bejutott helyi képviselők aránya. Itt számba kell venni, hogy 1990-ben három, 1994-ben négy, 1998-tól egy, 2010-től pedig két párt versengett a magyar szavazatokért.

Zselíz belvárosa 1967-ből

Ipolyság esetében meglehetősen nagy ingadozás figyelhető meg. A legtöbb magyar képviselő (aki pártlistán került be) 2006-ban volt (77 %), legkevesebb pedig 1994-ben (40%). Tekintettel, hogy az első választáson, ’90-ben 60%, 2010-ben pedig szinte ezzel megegyező 58,3 %-os mutatóval rendelkeztek a magyar érdekeltségű pártok, és beleszámítjuk a köztük lévő választások arányait is (68%, 53,8%), akkor láthatjuk, hogy az elmúlt 20 évben a maga + – 60%-ával konstans a magyar érdekképviselet aránya Ipolyságon. Zselíz városi testülete magyar szempontból korántsem annyira ingadozó, mint az ipolysági szomszédé. Itt ugyanis (egy választás kivételével) folyamatos csökkenés figyelhető meg a pártszínekben megválasztott magyar képviselők számában. Míg kezdetben (1990, 1994) a pártok 64%, majd 68% támogatottsággal bírtak, a legutolsó választáson (2010) ez már csak 41,6 %-ot jelentett.

Hasonló a helyzet a polgármesterekkel is. A hat választás során mindkét településnek magyar, illetve jobbára magát magyarnak valló polgármestere volt. Ipolyságon viszont egyszer sem fordult elő, hogy az győzött volna, akit magyar párt jelölt. Igaz, hogy 1998-ban többek közt az MKP támogatásával győzött Zsolnay Ernő (immáron harmadszor), 2010-ben pedig a Most-Híd támogatásával Lőwy János, de mindkét esetben függetlenként indulva. Zselíz ebből a szempontból kedvezőbb helyzetben volt, hiszen két cikluson keresztül is az MKP-s Nagy Géza irányította a várost. Majd egy alkalommal 2010-ben az MKP által is támogatott, bár független Bakonyi Pál.

MKP vs. Most-Híd

A 2009-től fennálló MKP-Most/Híd verseny mindkét településen felemás. Ipolyságon a 2010-es és 2012-es parlamenti választáson is nagyságrendileg ugyanannyit kapott a két párt, Zselízen viszont mindkét esetben közel kétszer annyit szerzett a vegyespárt, mint az MKP. A többi (nem önkormányzati) választáson viszont ez az arány egyik helyen sem érvényesült. A 2010-es önkormányzati választásokon Ipolyság esetében 3 most-hidas és 4 MKP-s szerzett mandátumot, Zselízen pedig csupán 2 most-hidas és 5 MKP-s. Mindazonáltal 2013-tól, 8 év után Zselíznek Csenger Tibor személyében ismét megyei képviselője lett, aki szintén az MKP színeiben politizál. De ez a tendencia érvényesült a köztársasági-elnök és az európai parlamenti választáson is, mindkét helyen bőven felülmúlta az etnikai párt a vegyest.

Hont vármegye központjának egykori főtere Ipolyságon. Kép: mek.oszk.hu

”Ne hagyjátok a templomot, a templomot és az iskolát!”

A következő asszimilációs hadoszlop 2014-re érte el a két kisvárost. Bár ad abszurd külön egyházmegyébe tartozik a két település, szinte percre pontosan egyszerre került sor a helyi katolikus pap lecserélésére. Mindkét helyre szlovák ajkú lelkiatya érkezett, akik bár felolvasva igyekeznek magyar nyelven celebrálni a szentmisét, ám az korántsem hasonlítható ahhoz, mint amikor egy prédikátor anyanyelvén megfogalmazva tolmácsolja hívei számára Isten igéjét. (A teljes igazsághoz hozzá tartozik, hogy tekintettel, hogy az új esperes nem tud magyarul, egy kárpátaljai magyar nyugdíjas segédlelkész is érkezett Ipolyságra, Zselízen ellenben erre nem került sor.) Mindezt azért tartottuk fontosnak megemlíteni, mivel stratégiai szerepük van, hiszen mindkét település túlnyomó többsége a katolikus felekezetbe tartozik.

A lévai modell útján?

Nem véletlenül hagytuk a végére az elemzett kistérség harmadik városát, a korábbi és jelenlegi járási székhelyt, Lévát. Léva, hasonlóan a két kistestvérhez, a századelőn szintén bőven magyar többségű város volt (1910 – 90,6% magyar, 7,1% szlovák). Ezzel szemben ma, száz évvel később a városnak mindösszesen 9,2%-a magyar (3202 fő)…
Félő, hogy záros határidőn belül ez a modell vár a nevezett városokra és vonzáskörzetükre is… Ennek kapcsán szinte akaratlanul is fülünkbe cseng Reményik Sándor szállóigévé vált intelme:

„Ti megbecsültök minden rendet,
Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülője szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát! ”

Csonka Ákos

Nyitókép: leteckezabery.sk

Adatközlők: Nyustyin Ferenc, Lendvay Tibor, Horváth Géza

Források:

1. Lendvay Tibor: A Lévai járás iskolái – A járás települései, demográfiai viszonyai, iskolái

2. Popély Gyula: Népfogyatkozás – A csehszlovákiai magyarság a népszámlálások tükrében 1918-1945, Regio, Budapest, 1991

3. A (cseh)szlovákiai magyarság demográfiai, valamint település- és társadalomszerkezetének alakulása 1918–1998. In: Tóth László (szerk.): A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918–1998. I. Ister, 1998.

4. Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban, Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2010

5. Püspöki Nagy Péter: Zseliz város címere, Madách Könyv és Lapkiadó, Pozsony, 1976

6. Szlovákia Statisztikai Hivatalának honlapja – http://slovak.statistics.sk