2017. jan 25.

Sacher és Schubert kultuszának ápolása Zselízen

írta: Csonka Ákos
Sacher és Schubert kultuszának ápolása Zselízen

Nagyon pozitív fogadtatása volt Zselízen annak a kezdeményezésnek, amelynek eredményeképpen a város egyik neves szülöttének, Fischer-Colbrie Ágostonnak emeltek szobrot szeptemberben a katolikus templom előtt.

A kezdeményező Csonka Ákos, az MKP helyi szervezetének elnöke volt, de a megvalósítás széleskörű összefogásnak lett az eredménye, amelyet csak tetézett, hogy a város a környező közteret is rendezte, így valóban méltó körülmények közé kerülhetett a szobor.

Úgy tűnik, a szép kezdeményezés nem marad folytatás nélkül és további ékességekkel gyarapodhat a Garam menti kisváros miliője.

a-behavazott-magyar-haz-kep_riedl-regina.jpg

A behavazott Magyar Ház (Fotó: Riedl Regina)

„Fischer-Colbrie Ágoston szobrát a keszthelyi Turi Török Tibor készítette, aki természetesen jelen volt az avatóünnepségen is. Mivel nem ismerte a várost, bemutattuk neki, s ekkor vetődött fel, hogy további jelentős személyiségeknek is időszerű lenne emléket állítani. Olyanoknak, akiknek a neve elválaszthatatlanul hozzánőtt Zselíz történetéhez. A világhírű zeneszerzőről, Franz Schubertről és az ugyancsak világhírű cukrászról, Franz Sacherről (a róla elnevezett torta atyjáról) van szó, akik a 19. század derekán az Esterházy család meghívására jelentős időt töltöttek el itt. A művész úrral akkor abban egyeztünk meg, hogy elkészíti ennek a két személyiségnek is a domborművét számunkra. Nos, erre immár sor is került, de felavatásukra még várni kell. Schubertnek már kialakult kultusza van a városban, tekintettel arra, hogy bronz szobra a városi múzeum előtt, egy másik szobra pedig a városháza épületében is áll. Alig egy éve pedig a parkba is kikerült egy fa szobor róla. Emiatt jól meg szeretnénk gondolni, hogy hova helyezzük el az impozáns domborművet. De mindenképpen még az idén el akarjuk dönteni, hiszen ebben az évben van a születésének a 220. évfordulója” – mondta el a tervekről Csonka Ákos.

A tortakirály is több figyelmet érdemel

Franz Sachernak ugyanakkor szerényebb a kultusza a városban, pedig turisztikai szempontból ugyancsak attraktív személyiségről van szó. Az épület, ahol a cukrász zselízi szolgálati idejét töltötte anno, a mai napig áll. Sőt mi több, valósággal virágzik, hiszen a Csemadok tulajdonát képezve, Magyar Ház néven közösségi térként funkcionál, és heti rendszerességgel valósulnak meg itt rendezvények.

a-sacher-haz-kep_sloboda-sandor.jpg

A Sacher-ház (Fotó: Sloboda Sándor)

„Valóban, Sacher kultusza egyelőre még nem alakult ki a megfelelő mértékben, de dolgozunk ennek megváltoztatásán. Az itt csoportosult tenni akarókból alapítottuk meg a Sacher Polgári Társulást, mely a jeles személyiség tiszteletét hivatott ápolni, illetve helytörténeti témákkal foglalkozni. A kiinduló gondolat éppen ebből adódott, hogy Sachernak is emléket állítsunk. Hogy hol kap majd helyet a dombormű, az ebből adódóan nem is lehetett kérdéses. Az épület homlokzatán kiváló hely kínálkozik erre, a jelenleg bent elhelyezett emléktáblával együtt” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban a szervezet elnöke.

A dombormű kihelyezése viszont még várat magára, mert az épület felújítás előtt áll. Így a részletekre és a díszelemekre csak a munkálatok befejezését követően kerülhet sor, ugyanakkor a kezdeményezők elmondása szerint a jövőre vonatkozóan egyéb látványos terveket is dédelgetnek.

Forrás: Felvidék.Ma

A tevékenység felkeltette a szlovák sajtó érdeklődését is. A SME regionális lapjának cikke itt olvasható: https://naselevice.sme.sk/c/20440644/vyznamne-osobnosti-mesta-chce-zeliezovcan-vratit-do-ulic.html

informacios-tabla-a-magyar-haz-elott-kep_-sloboda-sandor.jpg

Információs tábla a Magyar Ház előtt (Fotó: Sloboda Sándor)

Szólj hozzá