Közel egy évtizede képezi vita tárgyát az eddig példa nélküli vegyes pártnak a létjogosultsága. Az egyik tábor az önfeladást és a beolvadást látja ebben, míg a másik az együttélés harmonikus megteremtését. Az, mondjuk, sokat eláruló tény, hogy hasonló formációra – tudomásom szerint – nincs példa a világban, a Kárpát-medence magyar közösségei pedig elég határozottan ódzkodnak tőle. Nem véletlen, hogy a legtöbb politikai tömörülés elutasítja az együttműködést az „együttműködés pártjával”.

Az együttműködésből időközben polgári párttá mutálódott tömörülés viszont minden kétséget kizáróan egy személy kultuszára épül, ami nélküle gyakorlatilag létezni sem tudna. Ez a Felvidék talán legmegosztóbb személyisége, Bugár Béla, aki három lépésben adott sakkot a felvidéki magyarságnak.

Az elsőben lebontotta az évtizedes berögzülést, hogy magyarként szlovákra is szavazzanak a felvidékiek

Persze – gondolhatta az egyszerű ember – mindenkinek számtalan szlovák ismerőse van, akivel az égegyadta világon nincs baj, nem minden szlovák olyan, mint Slota, a normálisabbakkal miért ne lehetne együttműködni, együtt dolgozni, hiszen a napi életben is kapcsolatban vagyunk egymással, így miért lenne annyira ördögtől való akár szlovákokra is szavazni.

Az elmélettel csak az a gond, hogy ezzel olyan lélektani digma dőlt meg, amely meggyengítette az önreflexiót és az etnikai alapú politizálást, és lavinát indíthat el. Ezután már senkinek sem egyértelmű, hogy magyarként csak a sajátjait támogassa, más viszont magyar kérdésekben kétséges, hogy ki fog-e állni.

Második lépésként lepaktált Ficóval és a Szlovák Nemzeti Párttal

Az első lépés is merész és példa nélküli volt eddig, de abból az alapgondolatból kiindulva, amit már a Duray-féle Együttélés is merészen hirdetett tán, de meg lehetett magyarázni és sok magyar be is dőlt neki. Pláne, ha belegondolunk, hogy az MKP mindig is képes volt együttműködni a demokratikus, jobboldali pártokkal, így a vegyességet is értékrend mentén – fog-szívva ugyan –, de le lehetett nyomni az emberek torkán. Kezdetben ugyanis a Most-Híd is ugyanezekkel az irányultságú pártokkal alkotott természetes szövetséget.

A posztkommunistákkal és a vadnacionalistákkal való összeállás viszont olyan mérföldkő a felvidéki politikatörténet idővonalán, amivel még a legtapasztaltabbakat is meglepte. A Smer és az SNS ugyanis történetük és tevékenységük során sokszor bizonyították, hogy pontosan az ellentétjét képviselik a magyar érdekeknek, és a felvidéki magyarság totális felszámolásának fő szorgalmazói, ha csak a nyelvtörvények, iskolai retorziók, vagy mondjuk, Malina Hedvig, a DAC-szurkolók és az állampolgársági ügyre gondolunk. Így őket és az általuk képviselt politikát és sok esetben alantasságoknak a legitimálását nettó nemzetárulásnak tekinthetjük. Arról nem is beszélve, hogy mennyi és milyen korrupciós és egyéb botrány nőtt össze elválaszthatatlanul nevükkel.

Harmadik lépésként pedig a magyar szavazatokat becsatornázzák a Smer-SNS hálójába

Már a második lépés is elég hajmeresztő, és ha belegondolunk, korábban teljességgel elképzelhetetlen lett volna. A lépcsőfokokat betartva viszont ennek sokkal durvább verzióját is már nyugodt szívvel elfogadtathatóvá tették a felvidéki magyarság részben megtört, nagyobb részben megvezetett részével. Történetesen, hogy a vegyes párt 2017-re elkezdje felszámolni gyakorlatilag saját karakterét és a Smer altagozatává váljon.

Ezt igazolja a sorozatos kormánybotrányok során mutatkozó feltétel nélküli kiállásuk Ficóék mellett, legékesebb bizonyítékként viszont az együttes indulás árulkodik, ahol saját arculatukat teljesen elhagyva, immár Smer-listákon tetszelegnek a hajdani magyar nevek.

Szervilizmussal az extrémizmus ellen

Persze tudjuk, hogy Bugár Béla mindig mindent meg tud magyarázni, ezúttal is azért képes ilyesmire vetemedni, mert szerinte nincs más alternatíva (sic!) és a szélsőségesek, értsd Kotleba, ellen ádáz harcot kell folytatni, de kötve hinném, hogy a szolgalelkű szervilizmus lenne erre a legalkalmasabb módszer.

Véleményem szerint az ilyen megalkuvással pont az ellenkezőjét váltják ki, hiszen az emberek azt látják, hogy a húsosfazék közelében maradásért egyes politikusok bárkivel képesek bratyizni, még azokkal is, akikkel évtizedek óta köpték egymást. Ugyanakkor joggal merülhet fel a kérdés, hogy ennyi pálfordulás után, mi a garancia arra, hogy legközelebb éppen nem Kotlebával köt bármiféle paktumot? (Ne legyintsünk, pár éve még a Smerrel és az SNS-szel való kokettálás is ugyanilyen abszurdnak tűnt.) Biztosak lehetünk benne, hogy Bugár még azt is meg tudná magyarázni…

Vajon lesz-e matt is?

Szó se róla, hogy három lépésben saját közösségének így sakkot adni valódi politikai bravúrnak számít, hiszen elérték, hogy az erőszakos asszimilációban és a magyarság tételes felszámolásában leginkább érdekelt pártok alantas tevékenységüket magyar voksokkal végezzék, ami az úgynevezett Stockholm-szindrómának (amikor a rab beleszeret fogvatartójába) a legmagasabban intézményesítését jelenti.

Hogy Bugár ezt miért tette és teszi, azt sokan szerintem még a legszűkebb körében sem tudják. Sokat lehetne rajta elmélkedni, hogy vajon kezdettől ez lehetett-e a célja, és valamiféle beépített ügynök lehetett-e, vagy a bosszúvágy borította el annyira az elméjét, hogy saját népe hóhéra legyen; az viszont mára kétségtelenné vált, hogy a 20. század egyik legkártékonyabb magyarellenes árulását folytatja.

Saját érdekünkben nem szabad hagynunk, hogy a susztermattot is meglépje!